Valentin-nap alkalmából megkérdeztünk énekesnőket, hogy mi volt az a legkedvesebb tett, megnyilvánulás, amit férfitól valaha kaptak. Szerencsére nincs hiány romantikában, minden nőnek ilyen derék legényeket kívánunk!

Lajtai Kati

Nekem a nem várt, tehát meglepetés kedvességek a kedvenceim. Például ha egy fárasztóan dolgos nap után haza esve, frissen sült vacsorával vár a férfim. Ha azután (nem azonnal) romantikusan el is mosogat helyettem, na az már álmaim netovábbja. :):):) Nem is tudom, hogy ez így együtt megvolt-e már.

Potondi Anikó (Pál Utcai Fiúk)

Valamikor régen, amikor épp egy kapcsolatban voltam, a baráti társaságunkban volt egy fiú, aki szerelmes volt állítólag belém, amit egy bulin meg is osztott velem. Én természetesen nem adtam neki pozitív választ, hiszen együtt éltem a barátommal. Amikor találkoztunk és nem volt velem a pasim, ő mindig rendületlenül próbálkozott. Egyébként nagyon kedves és romantikus módon tette ezt. Egy másik házibulin félrehívott és közölte velem, hogy egy barátjával - akivel közös cégük volt – le fognak lépni titokban az országból, mert a céggel kapcsolatban volt valami zűrös ügyük, amit szerettek volna megúszni. Azt mondta, hogy egy dolog tarthatja őt itthon, mégpedig az, ha feleségül megyek hozzá. Ha igent mondok, akkor marad és vállal mindent, ami jön. Persze most is nemet mondtam, nem rúgtam fel az egyébként nem probléma mentes kapcsolatomat ez alkalommal sem, de azért nagyon meghatott a dolog, hogy így elvenne egyik napról a másikra, pedig köztünk a beszélgetésen kívül soha, semmi nem történt, és hogy bevállalja a felelősségre vonást is, ha ott vagyok neki. Én nemet mondtam, ő elment, és azóta is, ha jól tudom, kint éli az életét- időnként haza látogatva - Amerikában.

Karikó-Tóth Zsófi (Budapest Voices)

Számomra a legkedvesebb megnyilvánulás, amit férfi tett értem, az idei születésnapomon történt. Reggel nagyon korán kellett iskolába indulnom, morcos is voltam emiatt, aztán hallom, hogy csöngetnek. Kinyitom, és az ajtó előtt egy gyönyörű virágcsokor hever, és ott áll előttem a barátom egy gitárral a kezében, és szerenádot ad a közös kedvenc dalunkkal (Oscar Isaac: Hang Me, Oh Hang Me). Csodálatos volt, már csak azért is, mert ő még kevésbé bírja a korai reggeleket, de tudta, hogy mennyire imádom a születésnapomat - és a virágokat. :))

Takáts Eszter

Eleve annak vagyok a híve, hogy nem Valentin-napot kellene tartani, hanem következetesen arra törekednie minden embernek, hogy a szeretetet az év minden napján képesek legyenek kimutatni egymás felé - akármennyire is terheltek, vagy stresszesek a mindennapok.
Sajnos ez egy általánosult dolog, hogy egy bizonyos idő eltelte után a férfi bele tud fásulni, vagy kényelmesedni egy állandó kapcsolatba, ahol a nőt az ő elképzelése szerint már megszerezte magának, és onnantól a nő örüljön, hogy neki ő ott van, udvarlásra, kedves gesztusra itt már nincs szükség. Vannak szuper kivételek persze, ahol a férfi 12 év házasság után is meg tudja lepni a párját akár egy szál virággal kedveskedve, hogy a sokat vállaló, és kimerült asszonynak felderülhessen az arca, ha hazaér. Tehát vannak kivételek, és persze azt is el kell fogadni, hogy a női és a férfi lélek különböző, és az igények is eltérőek lehetnek. De kis lépésekkel, figyelmességekkel kölcsönösen élővé lehet hosszútávon tenni egy ilyen kapcsolatot.
Nálam különösen speciális a helyzet, mert mivel hamvaiból feltámadó főnix típus vagyok, és van egy három naponkénti frissülésem (mint a rendszerfrissítés, olyan), teljesen őszintén tudok a másikra úgy tekinteni, mintha most látnám először, és ezért nálam a szerelem sem ég ki olyan könnyen. Másrészt húsz éve önálló vagyok, tudom, mi a jó nekem, és ezért nagyon nehéz meglepni. De azért nem lehetetlen. Egy nagyon egyedi és kedves példa erre:
Még Zalaegerszegen éltem, épp az egyetem előtt, 17 évesen (1997-et írunk), ahol még nem "rontotta" meg az életünket a mobiltelefon és az internet (ne értse félre senki, ezek hasznos dolgok, ha nem függ tőlük az ember), és a kapcsolataink éppen ezért értékesek voltak, és cseppet sem felszínesek, és rohanók, kapkodók, türelmetlenek. Életem második "komolyabb" kapcsolatában ringatóztam, amit úgy kell elképzelni, hogy hódolómat két, vagy háromheti rendszerességgel láthattam, ha éppen otthon talált az állomás felé menet hétvégenként. Ha éppen nem voltam otthon, akkor nem találkoztunk, egyébként meg képeslapokat küldtünk egymásnak, mert ő az ország északi részében tanult, és ritkán járt haza a falujába, Zalaegerszeg tulajdonképpen átutazó hely volt a számára, mégis találkoztunk valahogy. Ez a hétvége is olyan volt, hogy nem talált éppen otthon, édesanyám volt ilyenkor a közvetítő. Rendszeresen jártunk a helyi Parkerdőbe futni, sétálni, kirándulni, volt, hogy egész napokra elvesztünk benne. Aznap, amikor hazaértem, egy térkép várt otthon a fiú kézírásával. Májusfát állított nekem az erdő közepén, és ennek a helyét rajzolta le. Mivel erdész-tanuló volt, neki ez meg sem kottyant, rohantam is rögtön a lelőhelyre, mert nagyon kíváncsi voltam. A májusfán egy palack lógott, a palackban üzenet. Már nem emlékszem, pontosan mi állt rajta, de nagyon kedves dolgok. A májusfát megcsodáltam, az üzenetet hazavittem. Azóta sem állított nekem senki májusfát. :)
Fontosnak tartom, hogy a jó gesztusok végigkísérjék az ember életét, hogy ne csak akkor történjenek, amikor egy férfi pedálozik a nőért, és fordítva se akkor kedveskedjünk, amikor "akarunk" valamit. Fontos tudni, hogy attól még, mert valakivel összeállunk, nem tehetjük meg a másikkal, hogy a tulajdonunknak tekintjük, bútordarabként kezeljük, hanem rendszeresen éreztetjük vele, hogy fontos, hogy számít, hogy kíváncsiak vagyunk rá, nemcsak kelléknek szereztük meg. Mai tárgyiasított világunkban ez nehéz, de nem lehetetlen.