Oké, azt azért előre lehet tudni, hogy A Dal nem a kiváló dalokról szól, legalábbis ez az elmúlt évek tapasztalata, de az emberfia mégis odaül a képernyő elé, hogy lássa, hol tart a magyar popszakma. Meg bízik benne, hogy nagy szerencsével belefut olyan kiváló dalba, ami tavaly volt Petruska Andrásé. Arról már értekeztünk korábban, hogy az előadók sem feltétlenül arra hajtanak, hogy majd ők képviseljék Magyarországot, a fő motiválóerő A Dallal járó óriási reklám. Meg ugye az is kérdés, hogy maga a rendszer rendben van-e, és nem kellene inkább végső győzelemre is esélyes produkciókat (pl. PASO, Soerii & Poolek, Yellow Spots) meghívni, és őket megversenyeztetni. No mindegy, térjünk vissza arra, mi zajlott tegnap A Dalban.

Először is azon túl kell tennünk magunkat, hogy itt minden félplayback, ének élő, zene pendrive, de előfordult olyan, ahol még a vokál is playback volt. A sort Henderson Dávid nyitotta, próbált romantikus és modern is lenni a dala, amihez összeizzadt 3 sor dalszöveget. Both Miklós nem is rejtette véka alá véleményét, kerek-perec megmonda, hogy ez bizony kevés. A Calidora egy kedves kislányt takar, aki saját szerzeményét adta elő. Szegényke majd összecsinálta magát az izgalomtól, de javára legyen mondva, végigcsinálta. Az éneklésről még nagyon sokat kell tanulnia. Az egyik értékelhető produkció a Leander Killsé volt. Semmi különösen nem csináltak, csak kellő rutinnal elfélplaybackeltek egy tipikus Leander nótát. Singh Viki dalára mondják azt az okosok, hogy egy tipikusan eurovíziós dal, nagyívű ének, zeneileg kettes alá, harminc másodperc után elalvás. Csondor Katánál eleinte még sikerült a dalára koncentrálni, meg is állapítottam magamban, hogy egyes részletei a Honeybeast Parazita című dalára hajaznak. A Honeybeastnek akkor még nem volt célja a "tömegkultúra" kiszolgálása, egészen izgalmas dalokat írtak, és anno egy zseniális énekesnőjük volt Czutor Anett személyében. Mindenesete A legnagyobb hős is tíz kört vert volna a tegnapi mezőnyre. Visszatérve Csondor Katára: gonosz, személyeskedő leszek, de a kisugárzása engem megijesztett, a tekintetétől pedig most is félek. A dalától meg elalszom. Benji már nem először próbálkozik (biztos jót tesznek a műsornak a vissza-visszatérő előadók?), és hát most sem váltotta meg a világot. Egy közepes dallal végigizzadta a produkciót, szó szerint is, szakadt róla a víz. A Rocktenors a '90-as évek közepén még elment volna, de könyörgöm, 2017-et írunk. Nem kell mindennek modernnek lennie, de ez annyira, de annyira poros volt. Ráadásul időnként hamiskás is. Nehéz megmondani, hogy melyik előadó volt a mélypont, talán a Spoon 21 vitte a prímet. Olyan ostoba szöveget írtak, hogy az már fáj. A The Wings (vajon tudják, hogy a '70-es években már létezett ilyen néven egy legendás rockbanda bizonyos Paul McCartney tagságával?) esetében felcsillant a szemem, hogy na, hangszerek a színpadon, ebből még bárni mehet, de aztán egy lapos produkció kerekedett ki belőle. A műsor végére maradt a Roma Soul, ezzel együtt a legizgalmasabb műsorszám. Ahogy Caramel is mondta, lehetett volna még érdekesebb zenei megoldásokat beletenni, és - ez már az én véleményen - a megaciki rapbetétet meg elfelejteni. Így így is ők voltak a legjobban. Ami köszönhető Pajor Tamás dalszövegének is. És jó volt Kállay Saunders remek bőgősét, Bodóczki Ernőt itt is látni.

Ejtsünk pár szót a zsűriről. Zséda teljesen súlytalan volt, nem mondott karakteres véleményt, lényegében teljesen mindegy volt, mit beszél. Caramelnek voltak jó meglátásai, de értékéből levon a következetlenség. Például miután szétoltott egy produkciót, adott rá 9 pontot. A zsűri akkor lenne jó, ha Both Miklósból lenne négy. Az őszinte véleményét mindig elmondta, és úgy tudott szigorú lenni, hogy nem bántott meg senkit (Pierrot, így is lehet!). Frenreisz Károly kétségtelenül a legszórakoztatóbb zsűritag, de kérdés, hogy egy ilyen szakmai versenyen (nevezzük annak) szabad-e ekkora hülyeségeket mondania. A prímet egyértelműen az "egyetemes magyar zenetörténet" mondata vitte, de még össze lehetne szedni jónéhány gyöngyszemet. A kannát például kancsónak mondta, és ez nem nyelvbotlás, vélhetően fingja sem volt arról, mit látott és hallott. Nem azt mondom, hogy Karcsi bácsi menthetetlen, de ki kell venni a kezéből a közhelyszótárt, és a produkciónak intenzív kommunikációs tréningre kell küldenie, uram bocsá a fülesbe mondani neki a mondandót. A pontozás ezúttal egyesével, bemondással történt. Bár korábban sokan bénáztak a zsűritagok a tablettel, de mégiscsak tisztább volt úgy a pontozás, hogy mindenki egyszerre írta fel a pontszámokat, mint most, amikor egymást követve mondják. Így megadják az esélyt annak, hogy ha egy-két zsűritag egy adott produkciót lepontoz, akkor az utánuk következő zsűritag egy magas pontszámmal még tovább tudja juttatni az előadót. 

A végeremény tükrözi is a fentebb leírtakat, elsőként, holtversenyben jutott tovább a Leander Kills és a Roma Soul. Örülhetett még Henderson Dávid, a Spoon 21, Singh Viki, a közönség pedig Benjit juttatta tovább. Aprópó közönség. Ha nem tévedek, minden dalra 5-ös vagy 6-os pontszámot adtak a nézők, magyarán mindegyiket tök középszerűnek találták. 

A Dal húzóereje a látvány. Komoly fényeket, ledfalas grafikákat pakoltak az előadók mögé, fölé. Mondjuk azért volt különbség, a Rocktenors egy sima zöld hátteret kapott a ledfalakon, a Roma Soul meg fantasztikus motívumokat. Pozitívumként említhető, hogy gördülékenyen, hiba nélkül ment végig az élő adás (ami persze alap, de korábban láttuk már az ellenkezőjét).

Szóval megvolt az első elődöntő. Kívánjunk magunknak a jövő hétre jobb dalokat és zsűrit. Mindössze ennyi a kérésünk.