Fülesbagoly

Csak érzelmi síkon tudok dalt írni

Megjelent Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új lemeze

2016. november 01. - Bagolyhír

Tell Her címmel új közös albumot készített Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. Az énekes és a gitáros második közös duóanyagát, amely hamarosan megjelenik, november 16-tól turnén mutatják be, december 7-én a Zeneakadémián is fellépnek.

1006-1.jpg

A mai hazai dzsessz-színtér két kiemelkedő tehetségű szereplője, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint osztálytársak voltak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén és eddig hét lemezen dolgoztak együtt.
"Első szólóalbumomon, a 2005-ös Speak Low-n még nem játszott Bálint, a két évvel későbbi You Don't Know It's You-ra már elhívtam vendégként, azóta gyakorlatilag állandósult a munkakapcsolatunk. Együtt alapítottuk a Bin-Jip zenekart és nem sokkal később duónkat is létrehoztuk" - idézte fel Harcsa Veronika az MTI-nek.
Együttműködésükhöz hasonló zenei ízlés párosul, amiben jól megfér egymás mellett a Harcsa Veronika Quartet hagyományosabb dzsesszes világa, a Bin-Jip kísérletező elektronikája vagy kortárs magyar költők verseinek megzenésítése.
"A sikeres zenei együttműködéshez hozzátartozik, hogy sok mindenről másként gondolkodunk. Inspiráljuk egymást, számos dolgot Veronika tőlem eltérő látásmódja hoz ki belőlem és fordítva" - mondta Gyémánt Bálint.
A duó első lemeze, a Lifelover 2013-ban jelent meg, a mostani, szintén főként angol nyelvű Tell Her a második album, amely kifejezetten gitár-ének felállásra íródott. Gyémánt Bálint kitért arra, hogy sokan próbáltak már zenei címkét ragasztani duójukra, ők maguk általában nem dzsesszként, hanem inkább kortárs improvizatív zeneként jellemzik munkájukat.

"Használtunk klasszikus zenei elemeket, az egyik dalt egy Bach-csellószvit inspirálta. De vannak popos dolgok is rajta, nem a szó kereskedelmi értelmében, hanem a szerzemények sokszor dalszerűek versszakokkal és refrénekkel. Énekes-dalszerzőként vállalom a jó értelemben vett popzenei hatást" - tette hozzá az énekes.
A lemez munkálataiba "külső fülként", kreatív társként, keverőként bevonták Jeremy Friedmant, az ismert New York-i születésű producert, aki finom elektronikus szöveteket dolgozott bele a felvételekbe.
Az album egyik legizgalmasabb dala, a Vetettem violát című magyar népdal újraértelmezése is példa erre. Az énekesnő ismeretsége Friedmannel egy néhány évvel ezelőtti közös berlini fellépésre nyúlik vissza. Az anyagot szintén Németországban maszterelték véglegesre.

Gyémánt Bálint kiemelte: szerettek volna máshogyan szólni, mint a Lifelover lemezen, de ez csak a stúdiómunkára vonatkozott, élőben továbbra is akusztikusan, duóban adják elő számaikat. Harcsa Veronika szerint a Lifeloveren nagyon sok volt a ritmikai játék és emiatt erőteljesebben elő tudtak jönni a gitár különböző hangzásai.
 "A Tell Her megszólalásában fel tudtam használni a Brüsszeli Királyi Konzervatórium dzsessz tanszakán két éven át folytatott mesterképzésem tapasztalatait. Megtanultam tudatosabban, mélyebben gondolkodni a dalszerzésről, emiatt most nagyobb lett a hangsúly a kompozíción magán. Az évek során rájöttem arra, hogy csak személyes érintettségből, érzelmi síkon tudok dalt írni. A fő téma ezen az albumon a család, a környezetemben történt számos esetet építettem bele a számokba" - fejtette ki Harcsa Veronika. A másik fontos téma az utazás, amely összefügg azzal, hogy mindketten rengeteget utaztak a lemez írása és felvétele közben Európa-szerte.
A lemez bemutatásának alapköve a Zeneakadémiától kapott december 7-i dátum lett, de a Tell Her turnéja már november 16-án Brüsszelben elkezdődik a Balassi Intézet szervezésében. A koncertsorozat novemberben és decemberben érinti Veszprémet, Budakalászt, Székesfehérvárt, Miszlát, Szegedet, Miskolcot, Debrecent, Nagyváradot, Pécset, Mosonmagyaróvárt, Győrt és Sopront.
Az anyag 2017 elején a nemzetközi piacon is megjelenik, Japánban a tokiói Whereabouts Records, Nyugat-Európában a berlini Traumton kiadásában. Ehhez kinti koncertek is kapcsolódni fognak.
Harcsa Veronika beszámolt az MTI-nek arról, hogy november 12-én Bázelben, december 10-én pedig Luzernben egy dadaista opera főszerepét fogja elénekelni Jirí Menzel rendezésében. Gyémánt Bálint hozzátette: ő a közeljövőben nemrég alakított saját triójával rögzít egy lemezt a BMC-ben az izraeli zongorista, Shai Maestro közreműködésével. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2611920829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása