Fülesbagoly

A rettenthetetlen sztárjával forgatták az új Korn videót

2016. július 22. - matesas

Itt a várva várt új Korn dal, a Rotting In Vain, amelyet eddig csak koncertfelvételről ismerhettünk, de most már a stúdióverzió is hallgatható, nézhető. A klipben „A rettenthetetlen” című klasszikusból ismert filmsztár, Tommy Flanagan is feltűnik.

korn_1.jpg

Október 21-én jelenik meg az új Korn lemez, és úgy tűnik, hogy a fiúk visszatérnek a régi ösvényre, mellőzik a dub-stepet, a nyilatkozatokból és az új dal hangzásából arra következtethetünk, hogy egy igazi nu-metal album vár a műfaj rajongóira. Mi tagadás, a bagoly sem veti meg a jóféle Kornt, elégedetten füleltünk bele a Rotting In Vain riffjeibe, és azt is örömmel nyugtázzuk, hogy Jonathan Davis énekes ismét hallatja a védjegyévé vált ugatós kaffogást, amely hihetetlen dinamikával tölti meg az egyébként sem langyos ritmusokat.

A klip érdekessége, hogy egy igazi hollywoodi sztárt, Tommy Flanagan-t szerződtették a forgatáshoz, a sebhelyes arcú színész emlékezetes mellékszerepeket játszott többek között A rettenthetetlen, a Gladiátor vagy a Kemény motorosok című kasszasikerekben. Várjuk ám az új Korn lemezt, ne feledkezzünk meg a korábban már beharangozott, Corey Taylor vendégszereplésével készült nótáról sem, valami azt súgja, muszáj lesz feltekerni a hangerőt.

Korn - Rotting In Vain:

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr648908222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása