Fülesbagoly

Költözik a Budapest Music Expo

2016. június 27. - Bagolyhír

Új helyszínen, a Hungexpo területén szervezi meg a Budapest Music Expót a Hangszeresek Országos Szövetsége. A költözés oka, hogy a rendezvénynek eddig helyet adó SYMA csarnokot áprilisban bezárták. Az expót 11. alkalommal hozzák tető alá október 7-től 9-ig, és ez lesz az eddigi legnagyobb hangszerkiállítás.

bme1.JPG

A Budapest Music Expót 2005-ben szervezte meg először a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) akkor még Hangfoglalás néven. Az első rendezvénynek a Millenáris adott helyet, majd 2006-tól 2015-ig a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban várták a zenélés iránt érdeklődőket. Mivel a SYMA idén áprilisban bezárt, a szervezőknek lépniük kellett, és a Budapest Music Expót átvitték a Hungexpo területére.

A hangszerkiállítás az ’F’ és a ’G’ csarnokban, illetve a passzázson kap helyet. Míg a tavalyi expó 12 ezer, az idei 17 ezer négyzetméteren terül el, így ez lesz minden idők legnagyobb zenei kiállítása nem csak itthon, hanem Budapesttől számítva 1000 kilométeres távolságon belül. A szervezők a ’G’ csarnokot két részre bontják, csendes és félhangos teremmé, így a gitárokon zúzó fiatalság biztosan nem tudja zavarni a látványtechnika iránt érdeklődőket.

A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Az eddigi három – volt év, amikor négy – színpad helyett 2016-ban öt színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban is az idei expó lesz a legerősebb.

Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most beírni a naptárba: október 7-8-9. Budapest Music Expo, Hungexpo.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr878847422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása