A Junkies néhány nappal ezelőtt rukkolt elő az ősszel megjelenő nagylemez első dalával. Az Írj egy dalt! egy pörgős, dallamos szám, slágeres refrénnel, olyan, amelyet könnyedén befogadott az érzékeny bagolyfül.

Furcsa a rajongói lélektan, különösen ha a rock, a punk, vagy a metal műfajokról beszélünk. Rádióbarát - ez a kifejezés szitokszóval ér fel a „bezzeg-rajongók” körében. Bezzeg a régi dalok, bezzeg a régi hangvétel, bezzeg a régi lendület, bezzeg a régi harcosság. És persze a fintorgás, hogy „ezeket is elnyelte a rock and roll biznisz, ezek is eladták a lelküket”. A Junkies új dala kapcsán is akadnak efféle elégedetlenkedő kommentárok a világhálón, igaz, a fanok többségének bejön az Írj egy dalt!.

Természetesen léteznek olyan zenekarok, amelyek imázsának nem tesz jót, ha a dühös hangvétel helyett hirtelen szirupot löttyintenek a közönség arcába. Furcsa lenne, ha például a Meshuggah egy Beatles feldolgozással próbálna beevezni a mainstream világába. Ám a Junkies esetében semmiképp sem beszélhetünk drámai pálfordulásról, mindig is a dallamos punk-rock jellemezte őket - a szövegeikben persze akadtak kisípolandó sorok.

Rádióbarát volna az új szerzemény? Igen, az. És ez probléma? Nem, nem az. Csak kívánni lehet, hogy a sok műanyag helyett ilyen jó dalokat nyomjanak a rádiók. Ugyanis az Írj egy dalt! nagyon rendben van. Nem egy túlbonyolított nóta. De melyik Junkies-szám az? Dallamos intró után Szekeres Andris a mikrofonba kiáltja: „Valami nincs rendben, mondod, valami szorítja torkod....a világ dolgozik ellened, porrá zúzza a jellemed.” Laza, szellemes szöveg, olyat, amilyet a Junkiestól megszokhattunk, mégsem unalmas, nem önismétlő. Andris hangja semmit sem kopott, Barbaró Attila gitárjátékát mindig is szerettem, Riki Church basszer és a doboknál ülő Keresztes Viktor konstansan odateszi magát. Egy punk-rock bandának pontosan így kell megszólalnia, a Green Day-t sem lehet azzal vádolni, hogy kiírták volna magukat a rádió-és televíziószerkesztők válogatási listájáról. A refrént egyből megjegyzi a hallgató, Andris hajlításai teszik igazán slágeressé, és számomra üdvözlendő az irónia is, amely a sorok között felfedezhető. „Írj egy dalt, hogy ha kell, a téma az utcán hever, mértékkel lopjad el, írj egy dalt, hogy ha kell.” Amikor az ember meghallgatja ezt a számot, pozitív energiákkal töltődik fel, a dal nekem azt üzeni, hogy bármennyire szar a világ, tehetsz róla, hogy a személyes világod ne legyen az. A nóta felénél jön egy belassulós rész, itt Andris akusztikus gitárral kíséri a zenekart, miközben teret kap Riki Church bőgője. Ez a belassulás vezeti fel Barbaró rövid, lendületes, fantáziadús szólóját, majd levezetésül ismét a refrén. Összességében azt mondhatom: az Írj egy dalt! egy maximálisan profi módon felépített, szerethető, fülbemászó dal, ha hasonló lesz a teljes nagylemez, a Junkies a régi - fanyalgást mellőző - rajongói mellé sok új csodálót is megnyer.

A zenekar egyébként csütörtökön ad koncertet a Barba Negra Track színpadán.