Fülesbagoly

Két klasszikus koncertre készül Harcsa Veronika

2016. május 04. - Bagolyhír
Júniusban két klasszikus zenei fellépése is lesz Harcsa Veronikának. Az első június 6-án, a BMC-ben a Concerto Budapest zenészeivel, akikkel Luciano Berio, huszadik századi zeneszerző Folk Songs című darabját adják elő. Ez egy húszperces, különféle népek népdalain alapuló mű. A másik est egy luzerni hangversenyteremben lesz Robert Kolinsky klasszikus zongoristával, akivel szintén huszadik századi műveket, a svájci Arthur Honegger és a cseh Bohuslav Martinu dalait viszik színpadra, elsősorban Apollinaire versek megzenésítéseit.
veronika4.jpg

Veronika emellett az év második felére is kapott felkérést klasszikus zenei együttműködésekre Svájcban és Berlinben.
- Ez az irány nem szerepelt a terveim között, mégis érdekes módon egymástól független zenészektől, egyszerre kaptam olyan megkereséseket, ahol klasszikus művek természetes hangon való előadását várják tőlem - nyilatkozta Veronika a Fülesbagolynak. - Óriási feladat, és különlegesen inspiráló ez számomra, február óta készülök a koncertekre, és igyekszem kidolgozni egy olyan megszólalást, ami hű a megírt művekhez, és mégis a saját hangomon adhatom elő őket.
veronika5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr348683472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása