Fülesbagoly

Radiohead-kéziratok kalapács alatt

2016. március 20. - matesas

A Radiohead fromtembere, Thom Yorke jótékony céllal árverésre bocsátotta a zseniális OK Computer album saját kezűleg írt dalszövegeit. Yorke egy, a szegénység ellen küzdő szervezetnek utalja majd át a befolyt összeget.

 radiohead.jpg

A Radiohead turnéra készül és folynak a következő nagylemez munkálatai is. A zenekar négy év után először a nyáron az USA-ba is ellátogat, előtte európai koncertkörutat tesz, magyarországi állomásról sajnos nincs információ. A tervekben szerepel japán és mexikói turné is, a pontos dátumokat még nem lehet tudni. Az új lemez megjelenésének sincs még dátuma, ám állítólag Yorkék a júniusi barcelonai Primavera fesztiválon be akarják mutatni az új szerzeményeket.

Yorke kézirata, amelyen az OK Computer dalszövegei szerepelnek 1600 fontos (650 ezer forint) kikiáltási árról indul, a szakértők becslése szerint a leütési összeg elérheti a 4000 fontot (1 millió 600 ezer forint) is. A bevétellel Yorke egy olyan szervezetet fog támogatni amely a szegénység és igazságtalanság ellen harcol.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr618507094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása