Fülesbagoly

A halhatatlanok közé vágyik Billy Corgan

2016. március 16. - matesas

Némileg sértődött interjút adott a Rolling Stone magazinnak Billy Corgan, a Smashing Pumpkins frontembere. Az énekes szerint zenekarátnak a Rock and Roll Hall of Fame bandái között a helye, és közben arra célzott: a halhatatlanok közé csak a befolyásos kapcsolatok révén lehet bekerülni.

smashing-pumpkins.png

Jövőre lesz 30 éves a Smashing Pumpkins, a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb zenekara. A három évtizedes létezés azt is jelenti, hogy elvileg semmi akadálya nem volna, hogy a bandát a Rock and Roll Hall of Fame-jei közé válasszák, ehhez ugyanis minimum 25 éves pályafutás szükséges. Billy Corgan szerint a „tökfejeknek” mindenképp a halhatatlanok között a helye.

– Oda tartozunk, hiszen az adott kor egyik legfontosabb zenekara voltunk - magyarázta Corgan. – Egész zenei műfajokat kihagynak, ha éppen egy-egy ember haragszik valakire. Én csak mint rajongó beszélek. Vannak, akik nem igazán meghatározók, nem adtak el túl sok lemezt sem, viszont akad támogatójuk. És vannak, akik sok lemezt eladtak, rendkívül meghatározóak, mégsem mennek vele semmire. Így működnek a dolgok - tette hozzá Corgan, aki ugyanakkor nem tudta megígérni, hogy ha egyszer mégis beiktatnák a zenekart, össze tudná trombitálni a James Iha, D’Arcy Wretzky, Jimmy Chamberlin alkotta eredeti felállást.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr178487124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása