Fülesbagoly

Marilyn Manson ördögi sebészt alakít a Salem-ben

2016. augusztus 09. - matesas

Hamarosan indul a Salem című boszorkányos sorozat harmadik évada, amelyben Marilyn Manson is szerephez jutott, s most egy meglehetősen hátborzongató trailert is kaptunk, amelyben Manson karakterére helyezik a hangsúlyt.

salem.jpg

A széria a salemi boszorkányperek idejét idézi meg, igazi boszorkányokkal. Manson ey borbélyt fog játszani, aki, ha úgy adódik, sebészi munkákat is vállal a hajvágás és a szakállnyírás mellett.

„A legtöbb ember úgy hal meg, ahogyan születik. Kínok között...” Ezzel a sokat sejtető mondattal köszön be Manson a trailerben, majd egy ördögi kacaj kíséretében felfal egy piócát. A rövidke film meggyőző, Mansonnál keresve sem találhattak volna a fodrász/sebész karakteréhez jobban illő figurát. A shock-rocker egyébként nem most debütál színészként, korábban a Kemény motorosok-ban hat epizódban szerepelt, egy-egy rész erejéig pedig a Kaliforgiá-ban, az Egyszer fent... inkább lent-ben és az Egyszer volt, hol nem volt-ban is játszott.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr139957514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása