Fülesbagoly

Punkzenekarban üvöltött a Saul fia főszereplője

2016. március 02. - matesas

Röhrig Gézáról most mindenki a Saul fiában nyújtott alakítása miatt beszél. Ám Röhrig életében nem csak a színművészet, hanem a zene is meghatározó: az 1980-as években egy punk zenekar alapítójaként kergette extázisba a kései szocializmus underground ifjúságát.

saulfiajpg.jpg

Huckleberry - mond ma már bárkinek is valamit ez a zenekarnév? Nos, a punkbanda énekes-alapítója nem más, mint a most már világhírű Röhrig Géza. Akárhogy is nézzük, Röhriget a sors arra predesztinálta, hogy egy punk zenekarban kössön ki, egyenes út vezetett ebbe a közegbe.

Születése után Röhrig édesanyja elhagyta a családját, ezért édesapja nevelte őt, aki azonban négy évvel később elhunyt. A kisfiú állami intézetbe, tizenkét éves korától nevelőszülőkhöz került. Értelmes, ám renitens diákként tengette ifjú éveit, a gimiből kirúgták, a zenében találta meg a legmegfelelőbb kifejezésmódot. A Huckleberry megalakulásáról így nyilatkozott 1998-ban a Magyar Narancsnak:

– Mikor aztán kirúgtak a gimnáziumból, és így a kollégiumból is, ahol laktam, már nagyon bizsergett, hogy kéne csinálni egy bandát. Ekkoriban ismertem meg a Papp Gyurit, aki a Tizedes és a Többiek énekese volt. Pár hét múlva sor került az első koncertre. Ez volt az ős-Huckleberry. Egy nagyon punkos, önpusztító csapat. Majdnem minden koncertünkről lecsapták az áramot, mentőautó állt az épület előtt. Egy idő múlva aztán valahogy kikoptam ebből.

Röhrig a dalformához való viszonyáról így beszélt: 

– A dal minden. Többre tartom, mint a verset. Mert egy egész ember adja elő. Minden világosítás és hangosítás nélkül. Ott van, az orrod előtt történik. Amikor dalról beszélek, mindég egy ember által előadott dalra gondolok, s nem egy zenekari számra. Ami a dalban vonz, az a kitettség. A pszichosztriptíz. Mert légfürdőt kell vennie időnként a lelkünknek is.

Nos, a bagoly a youtube-on rábukkant egy régi Huckleberry koncertre, a 32 perces felvétel a régi FMK-ban, a Fiatal Művészek Klubjában készült. Kérdéses, hogy a felvételen Röhrig énekel-e, ám az akkoriban általa is képviselt világlátásból mindenképpen ízelítőt kaphatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr838439050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása