Két belga muzsikussal quartetté bővült a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó. A miértekről az énekesnő nyilatkozott nekünk, és rögtön meg is mutatott két, kizárólag YouTube-ra szánt dalt.
Túlzás nélkül állítható, hogy minden idők egyik legjobb és leghatásosabb balesetmegelőzési videóját készítette el egy magyar stáb. A klip Nagy Ricsi énekes zenéjére készült, az ORFK-OBB támogatásával. A felvétel egyedi szemszögből mutatja egy halálos közúti baleset előzményeit majd bekövetkeztét.
Saját Facebook oldalán jelentette be az esemény létrehozásával a Subscribe, hogy pontosan 1 év múlva, 2019. május 11-én koncertet adnak a Budapest Parkban. Ennél több infót egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.
A fővárosban is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatót! A díjak között fesztiválokon és népszerű zenekarokkal közös fellépések, valamint klipkészítés, sajtómegjelenések és értékes eszközök szerepelnek. A döntőt június 10-én tartják a Trip Hajón.
Akadnak színészek, akik zenekart alapítva is megállják a helyüket, és ugyanígy létezik a fordított átjárás, amikor befutott zenészek a mozivásznon is megcsillogtatják tehetségüket. Híres zenészek emlékezetes filmes szerepeit gyűjtötte csokorba.
Fennállásának 15. évét ünnepli a Pannonia Allstras Ska Orchesra. Az együttes eleddig több mint 20 országban hozzávetőlegesen 1000 koncertet adott. És most jön a legfontosabb bulijuk: május 27-én a Belfeszten lépnek fel.
Öt év után friss és ropogós Alice in Chains dalt hallgathatunk, méghozzá a legjobb érzések közepette. A „The One You Know” című szerzemény ugyanis minden elemet tartalmaz, amiért szeretjük Jerry Cantrellék jellegzetes muzsikáját.
Négy dalból álló EP-vel jelentkezett a Dead Cross, a hardcore-punk szupercsapat egyelőre csak digitális formában tette elérhetővé a kislemezt, ám június 29-én vinylen is megjelenik a 14 percnyi, két remixet is tartalmazó aprítás.