Ó, te drága gömb! címmel új klipdallal jött ki Szilárd. A dal alapötlete még egy luxemburgi koncert előtt született, a szöveget Grecsó Krisztián írta.
Ó, te drága gömb! címmel új klipdallal jött ki Szilárd. A dal alapötlete még egy luxemburgi koncert előtt született, a szöveget Grecsó Krisztián írta.
Mikor a The Cure egész pontosan 20 éve fellépett a Szigeten, sokan már egy csapat zombiként és múmiaként vizionálták a zenekart, akiknek erre rácáfolva akkor is sikerült a szakadó esőben egy fergeteges koncertet adniuk. Így visszagondolva ez elég szűklátókörű gondolkodás volt, hiszen Robert Smith akkor éppen 43 éves volt, a hattyúdaltól (már utólag jól tudjuk) még igencsak távol álltak. De hát a fiatalságnak mindig is volt egy kegyetlenül nemtörődöm hozzáállása az élet dolgaihoz. Azóta már tudjuk, hogy a 40 az új 30, a 60 pedig az új 50, Robert Smithék-ék pedig nem úgy tűntek, mint akik búcsúkoncerten szeretnék összeszedni a temetői koszorúik árát.
Ez a dal elénekeltette velem azt, amit kimondatni még egyetlen pszichológusnak sem sikerült - vallja új klipdaláról Nádas Barni. Az énekesnő az idei, budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatón jutott a döntőbe, ott szerettük meg a hangját. Mutatjuk Overthink című dalát, illetve annak videóját.
Az idén márciusban nyílt, 635 méter magasan fekvő, impozáns megjelenésű Bükki Csillagdában forgatta új klipjét a Depresszió az Ébren tart című klipjéhez. Az épület látványa kívül-belül lenyűgöző, így aztán a Mihaszna Film stábja egy elég komoly videót pattintott össze a zenekarnak.
Az 1976-ban alakult - akkor még Easy Cure - zenekar ötödik alkalommal látogat Magyarországra 2022. október 26-án a Budapest Arénába. A The Cure név lassan több mint fél évszázada (!) fémjelzi a 'dark' szubkultúrát, noha az együttes munkássága számtalan zenei stílust (post-punk, new wave, gorhic rock) érintve fejlődött az évtizedek alatt.
Marcus Fuereder, vagyis ismertebb nevén Parov Stelar Ausztria egyik világszinten legismertebb művésze. Az ‘electro swing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával karöltve évtizedek óta járja a világot, többször útbaejtve hazánkat is. A főhős elmondása alapján még sosem volt ilyen erős és látványos a koncertjük - most ezt bizonyítják április 29-én a Budapest Park színpadán.
Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb dalszövegírója, Major Eszter a Stage, Darling! Podcast-sorozatunk legújabb vendége. Több tucat együttesnek, előadónak írt dalszövegeket, többek közt a Hooligans-nek, Kökény Attilának, Takács Nikolas-nak, Tóth Gabinak, Zsédának és Szekeres Adriennek. Sok sztorit osztott meg velünk, közben pedig pár meglátását is elmondta nekünk a popszakmával kapcsolatosan.
Hat év működés után feloszlik a USEME. A zenekar a Facebook-oldalán jelentette be a hírt, a megszűnést nem indokolták. Lesz egy búcsúkoncertjük az A38 Hajón.