Fülesbagoly

Szimfonikus előadásban kell eljátszani a dalokat A Dal döntőjében

2022. december 01. - Bagolyhír

Ismét várja a zenészek jelentkezését A Dal. A Duna TV műsorába ezúttal is 40 produkciót válogatnak be. Az idei évhez hasonlóan jövőre is élőben kell előadni a dalokat. Újdonság, hogy a döntőben szimfonikus feldolgozásban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében kell megszólalniuk a daloknak.

adall.png

Tovább

Két nemzetközi nevet jelentett be a SZIN

Első körben két nagy nemzetközi névvel rukkolt elő a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napok. A napokban jelzett vissza a szervezők meghívására a “7 years” című slágerével a semmiből a világsztárságba katapultáló Lukas Graham és jön a világ 10 legjobb DJ-je közé sorolt Timmy Trumpet is. Bejelentéssel egy gesztus értékű akciót is hirdetett a Tisza-parti fesztivál: év végéig a tavalyi áron dobják piacra a diákbérleteket és ezzel a kedvezménnyel ezúttal a tanárok is élhetnek. SZIN jövőre augusztus 23-26 között jelentkezik, a megszokott helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn.

szin_2022.jpg

Tovább

Szekeres Adrien lánya kijött egy rohadt jó popdallal

Úgy tűnik, hogy az alma nem esett messze a fájától. Szekeres Adrien énekesnő és Kiss Gábor dalszerző kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta egy meglepően jó popdallal jött ki. Ha azt vesszük, hogy kik az ősök, akkor nem érhetne váratlanul minket, de az Emily művésznévvel debütáló lány még csak 17 éves, és egészen mást csinál, mint az édesanyja.

emily.jpg

Tovább

Évzáró Konyha koncert lesz az A38-on, új dalokkal

Új dalokkal és vendégekkel lép fel november 25-én pénteken az A38 Hajón a Konyha zenekar. Az elmúlt években számos rádióslágert (Százszor visszajátszott, Földrevaló) jegyző csapat koncertjén a megszokott, Subicz Gábor vezette fúvóskar mellett Kiss Flóra énekesnő (Subtones) is színpadra lép. A koncert után a Konyha négy hónapig egyáltalán nem koncertezik, a tagok a közös alkotásra koncentrálnak, tovább írják hatodik lemezük dalait, amelyekből már ezen az este is kaphatunk ízelítőt.

konyha_22.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása