A veszprémi Expresszóban átadták a Music Hungary-díjakat tegnap este. Mutatjuk a végeredmény.
A veszprémi Expresszóban átadták a Music Hungary-díjakat tegnap este. Mutatjuk a végeredmény.
Fülesbagoly Trip néven koncertsorozat indul Budapesten a Turbina Kulturális Központban a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. A havonta jelentkező esteken párosával lépnek fel a Fülesbagoly Tehetségkutató elmúlt hét évadát megjárt döntős produkciói. A Fülesbagoly Trip január 19-én startol a Taiga Peer és Ben T Kadar fellépésével.
Jövőre is megrendezi a Duna TV A Dal című versenyt, amire már lehet pályázni november 23-ig. Újdonság, hogy a versenydalok második fordulós áthangszerelésében neves zenei szakemberek segítik majd az előadókat és a nyertes produkció a berlini Hansa Studios-ban rögzítheti az új albumát
Az MTV EMA 2023-as zenei ünnepségét eredetileg Párizsban rendezték volna meg, de az izraeli háborús helyzet miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy nem rendezik meg az eseményt. A díjakat ennek ellenére kiosztják, miután a közönség szavazhatott az egyes kategóriákra.
Szólókoncertet ad Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere jövő nyáron Budapesten. A brit énekes 2024. június 1-jén a Barba Negrában lép fel.
Rendesen zajlanak az események a perpétuum háza táján. Tele vannak melóval, és koncertjeik között lesz egy igen különleges is, ugyanis saját alteregójukként egy zenetörténeti előadást tartanak.
Programot hirdetett, de legalábbis 8 jövő évi fellépőjét megnevezte a VéNégy Fesztivál. A legismertebb fellépő a bristoli Kosheen, de lesz pár magyar húzónév is.
Fém of Bëlga címmel egy 15 számos metal lemezzel jön ki a Bëlga. Minden jel arra utal, hogy az eddigi slágereiket metalosítják, aminek első nyilvános és kézzel fogható eredménye a Zsolti a béka bedurvítása, és a hozzá készített videó.