Jónás Vera énekes, dalszerző talán a legkozmopolitább magyar zenész, Londonban tanult, Amerikában turnézott, Japánban jelent meg lemeze, most mégis itthon készül teljesen újfajta produkciókra.

Jónás Vera énekes, dalszerző talán a legkozmopolitább magyar zenész, Londonban tanult, Amerikában turnézott, Japánban jelent meg lemeze, most mégis itthon készül teljesen újfajta produkciókra.

Az Első Emelet két egykori zenésze és dalszövegírója játéknak szánta a Rapülők dalait, de első lemezük váratlan és hatalmas sikert aratott. Az 1992-es Rapülők című album megjelentetését számos kiadó vezetője visszautasította. A lemez születéséről és az akkori könnyűzenei közegről Geszti Péter mesél február 20-án a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Nagy Feró, Bródy János és a Bagossy Brothers is színpadra lép március 14-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban, ahol a 30 éve alakult Republic zenekar tartja jubileumi koncertjét.

Évente két alkalommal készít toplistát a Hangfoglaló Program azokról a magyar együttesekről, melyek esélyesek külföldi karrier építésére. A lista 300 szakmabeli szavazata alapján születik meg. Mutatjuk a friss HOTS shortlist zenekarait.

Elég színes lesz a könnyűzenei koncertválaszték Budapesten pénteken, ezért aztán összeraktunk egy Valentin-napi programajánlót. És még egy kicsit vidékre is kitekintettünk.

Tizenkét hazai szakember segítségével térképezi fel a magyar könnyűzenei menedzsment világát Az ötödik tag, a menedzser című kötet, NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató Alprogramja keretében, a MANK Könnyűzenei Szolgáltató Iroda gondozásában.

A 4 Oscar-díjat nyert "Élősködők" című film zenéjét bátyám, Sapszon Bálint és Elek Norbert hangszerelte illetve Bálint cége, a Budapest Scoring zenészei játszották fel! - adta hírül Sapszon Orsolya énekesnő Facebook-oldalán.

Koncertekkel, színházi előadásokkal, könyv- és CD-megjelenéssel készül 75. születésnapjára Földes László Hobo.
