Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy lesz a Dalfutárnak negyedik szériája is, de az csak most derült ki, hogy kikkel indul holnap Hajós András YouTube-os műsora. Igen tetszetős a névsor.

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy lesz a Dalfutárnak negyedik szériája is, de az csak most derült ki, hogy kikkel indul holnap Hajós András YouTube-os műsora. Igen tetszetős a névsor.

A zamárdi Strand Fesztivál, a velencei-tavi EFOTT, a Fishing On Orfű, a szegedi SZIN, a Paloznaki Jazzpiknik és az adyligeti Kolorádó Fesztivál is elmarad a kormány csütörtöki döntése, az 500 főnél nagyobb rendezvényekre továbbra is vonatkozó tiltás értelmében.

Ma este Szeder szóló koncert lesz a Budapest Parkban. Illetve ez mégse teljesen igaz, mert az énekesnő leesett egy lóról, és megsérült, így más gitározik helyette.

A hang-, a fény- és a látványtechnikusok munkaerőpiacának itthoni helyzetét méri fel egy komplex kutatás keretében a Szent György Nonprofit Kft. és a Hangszeresek Országos Szövetsége. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak.
Szikra címmel megjelent a Péterfy Bori & Love Band hetedik lemeze tizenkét dallal, melyeket keresztülsző az elszigeteltség témája és az ez ellen való lázadás okozta folyamatos feszültség. Az albumhoz készült egy teljes hosszúságú szövegvideó.

Az amerikai kiadás után bő fél évvel magyarul is olvasható Flea önéletrajzi kötete, amely a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának élete első húsz évét eleveníti fel.

A járványhelyzet miatt fellépések nélkül maradt és pihenőre kényszerült zenészek rendkívüli összefogásából született meg a Garami Funky Staff legújabb dala és videóklipje. A Kellett már a zene című dalban a zenekar tagjain kívül a funk/smooth jazz műfajból ismert művészbarátok, énekesek, hangszeresek és zenei szakemberek közreműködtek, hogy együtt hozzák el a negatív hullám legpozitívabb pillanatait a közönségnek.

Mindenki tisztába van már azzal, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerültek a hazai zenészek azzal, hogy nincsenek fesztiválok, és koncertek is csak korlátozottan és alig pár hete vannak. Egy civil kezdeményezés megoldást kínál arra, hogyan lehetne segíteni a muzsikusokat.
