Fülesbagoly

Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala

2024. március 26. - Bagolyhír

Naponta átlagosan négy fiatal keresi meg a Kék Vonal lelkisegély-szolgálatot, mert fél, hogy önmaga ellen fordul. Évente több mint 2000 esetben keresik meg a szervezetet olyanok, akik őket érő bántalmazásról számolnak be. A Konyha zenekar új, Nem mondhatok le magamról című dala, és a hozzá készült videóklip az alapítvánnyal való együttműködésben arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki bajba kerül, van kihez fordulni, és kérjen segítséget.

konyha_2024.jpg

A Konyha zenekar több szerzeménye kelt már önálló életre és lett kapaszkodó emberek életében, a legnagyobb ilyen jellegű utat a Fábián Juli emlékére írt Földrevaló című daluk járta be, amely bár egy konkrét személyről és a vele kapcsolatos gyászról-elengedéséről szól, A YouTube-hozzászólásokból az derül ki, hogy rengetegen saját szeretteikkel kapcsolatos érzelmeiket élték meg rajta keresztül. Következő daluk, a már címében is beszédes Nem mondhatok le magamról egy átmeneti krízishelyzetben íródott, ennek érzéseit-vívódását fogalmazza meg.

- A tudósok szerint minden ember életében van 8-10 nagyobb krízis, mindenkiében máskor és más jellegű - mesélt a dalszöveg hátteréről és születéséről Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere. - Ezekben a helyzetekben könnyen érezhetjük azt, hogy fájdalmunkban elveszítjük az irányítást a sorsunk fölött, és nem mindegy, hogy ilyenkor milyen döntéseket hozunk. Ez a dal is egy - utólag szerencsére átmeneti - krízishelyzetben született, egy szakítás utáni este, amikor azt éreztem, hogy bár kecsegtető lenne ámokfutásba kezdenem az éjszakában az érzéseim elől menekülve, többet nem mondhatok le magamról.
A dalhoz videóklip is készült a napokban, amelyben egy összeomlás szélén álló fiatal lány monodrámáját láthatjuk. A Lehel Olivér által rendezett kisfilmben megelevenedik az ilyenkor jellemző szorongás és az azok oldására szolgáló kísérletek.

A zenekarban megfogalmazódott a gondolat, ha már ilyen komoly témát választott és remélhetőleg sok ember keres majd vigaszt a dalukban, szeretnének együttműködni egy olyan szervezettel, aki konkrét segítséget is nyújthat hasonló esetben. A Konyha kezdeményezéséhez a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány csatlakozott. A szervezet bő 30 éve működtet ingyenes telefonos krízisvonalat annak érdekében, hogy gyerekeknek, kamaszoknak, felnőtt fiataloknak segítsen. 2023-ban 20 000-nél is több megkeresést kaptak telefonon, chaten vagy levélben. Leggyakoribb nehézségek a szorongás, lehangoltság, magány és az önértékelési problémák. Az elmúlt évben 1200 beszélgetés szólt érzelmi bántalmazásról, 500 alkalommal derült ki, hogy a hívót súlyosan elhanyagolják, több, mint 700 hívásban fizikai bántások miatt kerestek segítséget. Továbbá közel 500 gyerek mindennapjainak része a kortárs bántalmazás, és 363 alkalommal szexuális abúzusról beszéltek a Kék Vonal megkeresői. Naponta átlagosan 4 fiatal azért hívja a 116-111-es számukat, mert fél, hogy önmaga ellen fordul. 

- A Kék Vonal névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatásai azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik úgy érzik, nem tudnak a környezetükben lévő felnőttekhez fordulni – fogalmazott Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője. – A tizenévesek, és fiatal felnőttek minden olyan személyes kérdéssel megkereshetnek minket, ami éppen foglalkoztatja őket. A fiatalok felé a legfontosabb üzenetünk, hogy bármi legyen, amit most nehéznek éreznek, nem kell, hogy egyedül küzdjenek. Nincs kis probléma, nagy probléma… Minden hívás, chatüzenet és levél egyaránt fontos, mindenki megértéssel és támogatással találkozik, ha hozzánk fordul. . Hiszünk abban, hogy a megosztott fájdalom kevésbé fáj, hogy a kimondott titok kevésbé nyomaszt, hogy a meghallgatás, a figyelem, az érzelmi támogatás erőt ad, akár a további segítségkéréshez és annak elfogadásához is. Természetesen nem minden helyzetben elég a beszélgetés, ahhoz, hogy jobb legyen, hogy biztonságba kerüljön egy fiatal. Ha egy gyerek veszélyben van, a cél az, hogy konkrét, segítséget szervezzünk számára . Nem csupán a fiatalok, de az értük aggódó felnőttek megkereséseit is fogadjuk.

A Konyha csapata, ahogy az elmúlt három koncert-szezonban, idén tavasztól őszig ismét sok ezer kilométert tölt a turnébuszban, legfontosabb önálló koncertjükre a budapesti Kobuci Kertben kerül sor augusztus 7-én, ahol lassan hat lemezes életművük keresztmetszete mellett a Nem mondhatok le magamról is felcsendül majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7918364391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása