Fülesbagoly

Nyereményeső után a Best FM-en is hasít a Ben T Kadar

2021. október 18. - Bagolyhír

Bő másfél éve lépett a színre első lemezével a Ben T Kadar, és azóta is megállás nélkül hallat magáról. Azóta kétszer is bekerültek Fülesbagoly Tehetségkutató-döntőbe, illetve a könnyűzenei versenynek köszönhetően a Best FM rotációs játszásba rakta Ashes című dalukat.

dsc_1494.jpg

A Ben T Kadar a 26 éves Kádár-Szabó Bence énekes-dalszerző szólóprojektje. Bence 2020 januárjában jelentette meg az első Ben T Kadar albumot, amit nyártól év végéig több dalmegjelenés is követett. Legutóbbi dalait a keserédes lof-fi pop, rnb dallamai, stílusjegyei jellemzik, ahogy ez a Queen Size Bed EP-n is hallatszik. A projekt harmadik helyezést ért el a 2020-as debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatón, Bence pedig elnyerte a legjobb férfi énekes díját. Az idei budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatón szintén a legjobb férfi énekesnek választották, nyert videókészítést és fellépési lehetőséget is a Művészetek Völgyébe, a Harcsa Veronika Udvarba. És ami talán a legnagyobb szó, hogy az idei Fülesbagoly Tehetségkutatók döntős zenekarai közül az ő Ashes című dalát választotta ki daljátszásra a Best FM. A Ben T Kadar egy live act formációval szokott színpadra lépni, amelyet Vincze Judit (billentyűk/sampler/hd), Sly Juhász (hibrid dobszett) és Heller Erik (basszus szintetizátor) alkotnak.
- Az utóbbi időben a Ben T Kadar live act formációja és annak működtetése kötötte le a figyelmem - nyilatkozta a Fülesbagoly blognak Bence. - A Queen Size Bed EP megírása óta sokkal pontosabb elképzelésem van arról, hogy hogyan is szólaljanak meg a dalok élőben. Egy hibrid, félig elektronikus, félig akusztikus dobszerkó, szintetizátorok, hangmintákkal való játék és mellkast nem kímélő sub basszusok várják a kedves közönséget egy Ben T Kadar koncerten. A tavaly márciusi első karantén óta fejlesztem magam szoftveres hangszerelésben és otthoni hangfelvételek készítésében is, aminek az eredménye, hogy nemcsak dalszerzésben, de produceri munkában is alkothatok a projekt keretein belül, vagy azon túl. Úgyhogy számomra csupa izgalom a mostani szabadabb időszak és nagyon várom, hogy minél többet megmutathassak magamból új dalok és fellépések formájában.
Bence több Ben T Kadar-kollaborációt is készít itthoni és külföldi előadókkal egyaránt.
- Annyi biztos, hogy a jövő év sok újdonságot tartalmaz majd - folytatta Bence. - A szóló dal megjelenések mellett aktívan zajlik az új album írása is, amelyet jövő őszre időzítek. Tervben vannak videóklipek és live session videók megjelentetése is, és gőzerővel dolgozunk azon, hogy minél több helyen, minél több embernek zenélhessünk akár live act, akár akusztikus formációval.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7516726048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása