Fülesbagoly

Mindenki megérdemel egy társat - új klip az Ullie zenekartól

2021. február 04. - Bagolyhír

Tavaly az Öröm a Zene nagydöntőben kedveltük meg az Ullie zenekart, olyannyira, hogy rögtön egy interjút is készítettünk velük. a kárpátaljai együttes most kijött egy új dallal, amihez klipet is forgattak, jól megmutatjuk.

d3e14152-2cfe-4878-84e3-568589d7d460.jpeg

- A dal főbb mondanivalója, hogy mindenki megérdemel egy társat, bárki is legyen az, bármi is legyen a története.. Az első versszak egy ember szemszögéből beszéli el a történetet, míg a második már egy csillag nézőpontjából, aki észre vesz egy embert annak ellenére, hogy a felhők könnyeznek alatta (ez az eső metaforája). Úgy érzem hogy a dal tud igazodni más emberek történeteihez, és mindenki másképp tudja azt megélni - fogalmazott Blanár Dávid gitáros.

Balázs az idei tervekről is beszélt: - Idén szeretnénk nem csak online, de élőben is aktívak lenni. Bár Budapesten már volt szerencsénk játszani, idén otthon is szeretnénk ezt megtenni. Ez lesz az első fellépésünk Kárpátalján. Tervezünk minél több dalt felvenni, hogy legyen egy albumnyi anyagunk, amivel már koncertezhetünk. Próbálunk fejlődni, tanulni

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9916416134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása