Fülesbagoly

A veszteséget dolgozza fel új dalában a Noémo

2021. január 22. - Bagolyhír

Három év után ismét bejutott A Dal című műsorba Noémo, 2018-ban a Levegőt!, most pedig a Hableány című szerzeményével. Az együttes alapítója, énekesnője, Takács Noémi olyan mélységekről szól a dalban, amit nehéz szavakkal kifejezni. Mutatjuk a számot, és a hozzá forgatott klipet.

noe_mo_cover.jpg

- Egy sokunkat megérintő tragikus esemény inspirálta a dal születését - nyilatkozta Noémi a Fülesbagoly blognak - .Majd tavaly tavasszal meghalt a nagyapám, és a határzár miatt nem tudtam hazamenni a temetésére. Szerettem volna ezt a veszteséget, az elmúlást valahogy feldolgozni. Szimbolikusan tulajdonképpen az életről szól a dal. Olyan az élet, mint egy folyó. Mindnyájan a nagy sodrás részei vagyunk. Ami néha felemel a felszínig, néha viszont leránt a mélybe. Erről szól a dal. Azt hiszem az én feladatom dalszerzőként és előadóként is az érzékenyítés. Azért, mert az érzékeny ember sokkal empatikusabb, nem bántja a másikat. Olyan mélységekről igyekszem szólni, amiket aligha lehet szavakkal kifejezni. A zene által nyerhetnek a szavak egy sokkal szélesebb értelmet. Ebben volt nagyszerű segítőm Fenyvesi Márton producer, gitárművész, aki a dal hangszerelését készítette. Az egész 2020-as év arról szólt, hogy hiába fektetünk mérhetetlen energiákat az ellenkezésbe, nem tudunk az árral szemben haladni. Rengeteg veszteség ért minket tavaly. Én elengedtem az akarást, hagyom magam sodródni, így gyorsabban haladhatok előre."
Az alkotók a klipben is ezt a sodró erőt szerették volna megjeleníteni Grecsó Zoltán és Gaál Júlia táncművészek gyönyörű és megindító mozdulatai segítségével.
- Szinte hihetetlen, de az egész tánc improvizáció. Tóth Mátyás pedig nagyon szépen rögzítette és vágta a mozdulatokat. Helyszínként a budapesti "dzsungel", a Twentysix Budapest szolgált - tette hozzá Noémi. És akkor lássuk a klipet!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3816399208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása