Fülesbagoly

Viggo Mortensen remek filmzenéket komponált

2021. január 16. - Bagolyhír

A Gyűrűk ura-filmek, a Tökéletes gyilkosság, a Zöld könyv és még megannyi hollywoodi film főszereplője, a dán-amerikai Viggo Mortensen nemcsak Oscar-és Golden Globe-jelölt színész, hanem költő, fotográfus, festőművész és elismert zenész is, ráadásul hét nyelven beszél. Ezúttal a modern reneszánsz ember zenei munkásságából adunk egy kis ízelítőt.

viggo.jpg

Viggo Mortensen egy dán apa és egy kanadai származású amerikai anya házasságából, három fiútestvér közül az elsőként született meg New Yorkban. Apja munkája miatt gyerekkorában Dél-Amerikában, Venezuelában és Argentínában éltek, így már akkor folyékonyan beszélt angolul, dánul és spanyolul, később pedig franciául, olaszul, arabul és katalánul is megtanult. Egyes források szerint norvégul és svédül is beszél, vagyis összesen talán nem is hét, hanem kilenc nyelven kommunikál. És Tolkien által kitalált tünde nyelvet még nem is említettük, amit szintén megtanult, amikor Aragorn szerepére készült.

Színészi pályafutása mellett verseskötetei jelennek meg, fotókiállításai vannak, tehetséges festőművész (egyebek mellett a Tökéletes gyilkosság című filmben látható képet is ő festette) és elismert zenész, akinek több szólólemeze is megjelent, más zenészekkel is szokott együttműködni és filmzeneszerzőként is kap felkéréseket.

- „Mindegy, hogy épp írok, játszom vagy zenélek, azt kell éreznem, hogy közben kapcsolódom valamihez. És bár a színészi munkáimnak sok ilyen pillanatot köszönhetek, azt hiszem, mégis akkor érzem magam a legkomfortosabban, ha leülök a zongorához. Nem tudok kottát olvasni és sosem tanultam zenét, de sok örömöt ad és nagyon megnyugtat. Nem izgat, ha hibázom vagy ha az embereknek nem tetszik. Csak csinálom és kész” – mondta Viggo Mortensen pár éve a Time Out Sydney magazinnak adott interjújában.

Pesti koncerten járt

Viggo Mortensen koncertekre is szívesen jár még akkor is, ha ezzel azt kockáztatja, hogy felismerik a tömegben. A Velvet.hu 2007-ben számolt be arról, hogy amikor a színész Budapesten forgatta a Good című második világháborús filmet, egy barátjával elment a Black Sabbath koncertjére. Természetesen itt is akadt, aki felismerte, így született egy fotóval ellátott olvasói beszámoló a portálon.

Viggo Mortensen szólóban jobbára dzsesszt játszik, de a ’90-es évek első fele óta rendszeresen dolgozik a Buckethead nevű pogresszív metal gitárossal is, aki olyan legendás zenekarokkal lépett fel, mint a Guns n’ Roses vagy a System of a Down. A gitáros a Buckethead (Vödörfejű) művésznevet a színpadon viselt álarcáról kapta, ami egy japán kabuki maszk és egy KFC-vödör keveréke. Viggo Mortensen és Buckethead hat közös lemezt készített, melyek közül a 2002-es Pandemoniuminamerica kapta a legnagyobb elismerést.

Viggo Mortensen filmzeneszerzőként is kap felkéréseket. Ezek egyike Lisandro Alonso 2014-es, Jauja című filmje, amelynek nemcsak a főszerepét játszotta el, de a zenéjét is ő komponálta. A film alkotói számos szakmai elismerést bezsebeltek, köztük a Cannes-i Filmfesztiválon az Un Certain Regard szekció versenyprogramjában elnyerték a FIPRESCI-díjat.

Viggo Mortensen a saját forgatókönyvéből rendezte a legújabb filmjét, melynek a főszerepét is eljátszotta és a zenéjét is ő komponálta. A Zuhanás című dráma bemutatója 2021. január 28-án lesz.

A cikk a TRENDHIM támogatásával készült.

Tölgyi Kriszta

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2116391864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása