Fülesbagoly

Milyen zenét hallgatnak karácsonykor a magyar zenészek?

2020. december 20. - Bagolyhír

Év közben alternatív rockot, keményrockot, metalt, jazzt, popot, ska-t, reggae-t, hip-hopot és még ki tudja, hányféle stílusú zenét játszanak a magyar könnyűzenészek, de vajon milyen zenével hangolódnak rá az ünnepre? Van-e jól bevált kedvencük, amire takarítanak, főznek, karácsonyfát faragnak, ajándékot bontogatnak? Megkérdeztük néhányukat és időnként egészen meglepő válaszokat kaptunk.

christmas_songs.jpg

Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)
Nálam a zenehallgatás annyira nem változik meg a karácsonyi készülődéstől, szóval ami év közben is érdekel, az szól ekkor is. De persze mondjuk vannak olyan eposzok, amiket lehet inkább mostanában veszek elő, például a fantasztikus ’68-as Blood Sweat and Tears album, amin ilyenek vannak, mint ez a dal:

Kutzora Edina (Erik Sumo Band)
Általában ilyenkor végigjárom a palettát, szörfözgetek az új és a régi zenék között. Szeretem hallgatni John Lennon Happy X-mas című dalát. Vagy nagy kedvencem még Ryuichi Sakamoto - Merry Christmas Mr. Lawrence szerzeménye, mely az azonos című film főcímzenéje, amiben ő maga és David Bowie is főszereplő volt.
De klasszikus karácsonyi dalok is megszólalnak néha, amiket gyerekkoromban tettek fel a szüleim a lemezjátszóra, ilyen a Csendes Éj című régi válogatás a 70-es évekből. Ez a karácsony viszont sokaknak más lesz, nehezebb lesz, mint amit eddig megszoktunk...  Erről írt pár hete egy nagyon szép dalt a The Anahit zenekar énekes dalszerzője Csányi Rita, ezt hallgattam mostanában.

Köles Eliza
„Jelenleg sok gyerek van a rokonságban, ezért ünnepi összejöveteleknél mindig eszembe jut egy dal, ami nekem nagyon kedves, gyermekfüllel is hallgatható, és rengeteg pozitív energiát ad. Jól ismerem, mert sokat énekeltem, a dal pedig nem más, mint Zsédától a Szürke Patás!” 

Petruska András
„Egész decemberben karácsonyi albumokat hallgatok, számomra ez az ünnepek elmaradhatatlan része. Kiskorom óta imádom, hogy mennyi különböző színét tudja egy adott dal megmutatni újabb és újabb feldolgozásokban - talán ennek is köszönhetem zenei kísérletezőkedvemet. A klasszikusok közül Frank Sinatra, az újabbak közül a Polyphonic Spree lemezét kedvelem leginkább. Fontos adventi kellék nálam Phil Spector 1963-as karácsonyi válogatásalbuma, minden idők kedvence pedig Béla Fleck & The Flecktones Jingle All the Way című lemeze. Abban minden benne van: mesebeli hangzás, leleményes, hol bensőséges, hol egészen troll átdolgozások, és persze a nagy klasszikusok mind egy helyen.
A számomra legkedvesebb Top3 karácsonyi dal Joni Mitchelltől a River - pont azért, mert olyan jól esik ez a szomorkás józanodás a sok csilivili között, John Lennontól a Happy Xmas - mert hiszek abban, hogy ezen az ünnepen tényleg véget vethetünk a külső és belső háborúinknak - és Dominic Miller intim-elégikus Csendes éj feldolgozása. Ez utóbbi nem jelent meg sehol, a Web Archive-ról kukáztam össze, úgyhogy psszt! :)”

Görögh Dániel (Kodály Spicy Jazz, GDP)
„Világéletemben a hideg kirázott attól, hogy már október 30-án elkezdik a karácsonyi dalokat játszani a boltokban, plázákban és még a kocsmákban is. De szerintem egyszer minden embernél eljön az a pont, amikor a karácsonyi szirup „befolyik" a fejébe. Nálam ez pont 3 éve, kb. karácsony előtt egy héttel kezdődött, amikor nekikezdtünk a nagytakarításnak, és viccből elkezdtük hallgatni a Spotify egyik többórás Christmas lejátszási listáját. Na, azóta nem is tudunk Karácsonykor enélkül takarítani! J Az ember nem is gondolná, hogy milyen elfeledett gyöngyszemeket talál ezekben a listákban. Például idén ez az abszolút kedvenc:” 

KRSa (Pannonia Allstars Ska Orchestra)
“Alapvetően a karácsonyi dalok jamaicai ska és reggae verziói, illetve big band és swing feldolgozásai szólnak ilyenkor nálunk. Némi klasszikus zene is persze, hiszen az is elengedhetetlen az ünnepi hangulathoz. Nehéz egy valamit kiemelnem, de a PASO-ban is többször vendégszereplő Dr.Ring-Ding nemrég készített egy karácsonyi albumot Once a year címmel, amihez most sorozatban gyártja a videókat, így azt ajánlanám.”

RIA (Bokor Marianna)
„Az biztos, hogy oda-vissza meghallgatom minden karácsonykor George Michael és a Wham! együttes „Last Christmas” című dalát, enélkül nincs is nálam karácsony. Aztán van még két nagy kedvencem, az egyik Elvis Presley és a másik pedig a Queen. Én velük vagyok karácsonykor is. Legfőképpen a gyerekkoromat idézik fel, akkor még együtt voltak a szüleim, így ezekkel a dalokkal mindig vissza tudom idézni a régi, szép időket.”

Benyhe Róbert (Magidom)
„Kicsit úgy érzem, hogy évről évre egyre nehezebb ráhangolódni a karácsonyra, és a decemberi rohanásban sokszor én is a zenét szoktam segítségül hívni a készülődéshez. Erős hajlamom van a nosztalgiázásra, a Reszkessetek betörők filmzenéje pedig mindig visszarepít a régi, gondtalan gyerekkori karácsonyok hangulatába. Szerintem John Williams zenéje is nagy szerepet játszott a film kultikussá válásában. Különösen a Carol of the Bellst bírom, ami - mint megtudtam - egy ukrán népdal adaptációja, és kicsit átértelmezve még mi is játszottuk párszor koncert-intróként. Ha valamivel frissebb kedvencet kell mondani, akkor a Christmas Lights-ra szavazok a Coldplaytől - lehet akármilyen giccses, szerintem működik:)”

Jónás Vera (Jónás Vera Experiment)
„Én soha nem karácsonyi zenére szoktam a karácsonyra hangolódni. Sőt, sokszor nem is zenére. Általában inkább azt hallgatom, amire épp rá vagyok kattanva. Mostanában például Sufjan Stevens-re.”

Subicz Gábor (Subtones)
„Idén nagyon sok minden pörög itthon a lejátszóban, de az Ella & Loius: Christmas című album most a kedvencem.”

Molnár Máté (Road)
„Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis három nővel élek együtt, ebből kettő a gyermekem, szóval a nagy karácsonyi készülődés, ünnepi ráhangolódás közepette túl sok feladat nem hárul rám, aminek tulajdonképp nagyon is örülök! Mondjuk úgy, én faragom be a karifát a talpba, valamint az ünnepi zenei aláfestésről is én gondoskodom. Ilyenkor kifejezetten szeretem az instrumentális és a filmzenéket. Kandalló, mézeskalács, forralt bor és mellé egy kis Morricone, Liszt, Tommy Emmanuel, vagy a 40 Fingers, akiknek egyébként december 26-án lesz egy Live Streaming Koncertjük a YouTube-on, amibe tervezem is, hogy belenézek. Szeretem az efféle muzsikákat, és úgy gondolom, nálunk része is az ünnepi ráhangolódásnak.” 

Tölgyi Kriszta

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5916351762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása