Fülesbagoly

Hat négyzetméteren forgatott klipet a Periscope

2020. január 13. - Bagolyhír

Már egy ideje mondogatjuk, hogy a pócspetri Periscope egy kurvajó rock&roll banda, és a most klipesített Mindenki idegen című daluk is erre erősít rá. Mutatjuk a videót, ami teljes egészében kb. 6 négyzetméteren készült úgy, hogy egyidőben 13 ember szerepel benne. Lehet, hogy ez új rekord?

periscope_mindenki_idegen_press_nka.jpg

A Periscope négy single kiadvány után hamarosan újra hosszabb anyaggal jelentkezik. A IV címet viselő EP megjelenését egy vadiúj kisfilmmel harangozzák be, ami a YouTube csatornájukon a minap debütált. A Mindenki idegen című, pörgős, erőteljes dalra készült videót a próbatermükben rögzítették a srácok, rajtuk kívül pedig néhány lelkes barátjuk is arcát adta a dologhoz.

Elmondásuk szerint egy rövid, velős, mégis nagyon vegyes anyagra számíthatunk, amely bár tükrözi azt a hangzás-, és szövegvilágot, amit eddig is megszokhattunk tőlük, mégis eléggé változatos lett. A Mindenki idegent egyébként élőben már hallhatták a rajongók, december 20-án ugyanis „otthon”, Nyíregyházán már megtartották a lemezbemutató bulit. Az érdeklődő budapestieknek sem kell már sokat várniuk, tavasszal ugyanis a Robotban játszanak a srácok, a részletekkel pedig hamarosan jelentkeznek. (A klip az NKA támogatásával készült.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5015407046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása