Összesen 13 zenészre írta és hangszerelte dalait Varga Dániel szaxofonos-énekes, és az eddigi legmonumentálisabb anyaggal jött ki a Moped Loewen. A magyar-osztrák jazzrock zenekarra a martonvásári Fülesbagoly Tehetségkutatón figyeltünk fel, és azóta is keressük az állunkat.
A Moped Loewen 2016-ben indult, amikor is Dani a graz-i zeneművészeti egyetemen jazz szaxofont és zeneszerzést tanult, és összecimborálódott helyi arcokkal. A kvartett abban az évben ki is adott egy lemezt. A látóterünkbe akkor kerültek, amikor jelentkeztek az idei martonvásári Fülesbagoly Tehetségkutatóra, ahonnan második helyezéssel távoztak, és Dani megkapta a legjobb zenésznek járó díjat is.
Az új kis lemez: Moped Loewen Jazz Rock Orchestra már egy csillagközi utazásra invitál - olvasható a sajtóanyagukban. Dániel nem kevesebb, mint 13 zenészre írta és hangszerelte a dalait, így az eddigi monumentális hangzás most még erősebb alapokat kapott a plusz 7 fúvós által. A lemezen közreműködő zenészek fantasztikus módon szólaltatják meg a komplex és sokrétű hangszereléseket. Minden dal egy elveszett ember imája - egyfajta zsoltárokként is tekinthetünk rájuk. Versek, amelyekben az ember Istentől kér segítséget, képek, amelyek kirajzolják előttünk a mai útkereső és elveszett emberiség kétkedő képét. A dalok mindegyike olyan, mint egy könyv egy-egy fejezete. Fejezetek, amelyek nem feltétlenül fognak válaszokat adni, de kérdéseket felvetni biztosan.
Az anyag mindenese (azaz mix, master, producer, zenei rendező). Fenyvesi Marci, a borító animációját meg Gyurkó Dániel készítette. És akkor íme egy 10 perces tétel a kislemezről:
A Spotify-on meg a teljes anyag: