Fülesbagoly

Amatőrök a színpadon, akik túltettek a legendákon

2018. június 03. - RionaFbly

Sok rajongó legfőbb vágya, hogy együtt zenélhessen imádott példaképeivel a közönség előtt, és van amikor ez annyira jól sikerül, hogy még a nagy zenészek is zavarba jönnek rögtönzött vendégeik tehetségétől. Ebből szemezgettünk most néhányat.

bruce-nathan-testa.jpg

Nem olyan régen a Foo Fighters hívott fel egy rajongóját a színpadra, aki annyira jól énekelt, hogy még Dave Grohl is alig hit a fülének. Hasonló jelentnek voltam én is szemtanúja a Budapest Parkban, amikor Sub Bass Monster koncerten ment fel valaki rapelni a Gyulafirátóti Rém mellé, aki szó szerint térdre rogyott rajongója tehetségétől, és bizony a közönség is megőrült érte. Ezen felbuzdulva összegyűjtöttünk néhány hasonló, és emlékezetes esetet, amikor egy-egy rajongó ellopta a showt a nagy ikonoktól.

Így járt Bruce Springsteen is tavaly, amikor egyik ausztráliai koncertjén felhívott egy fiatal srácot maga mellé elénekelni a Growin Up című számot. A fiú nem jött zavarba, pengetőjét mutogatva még egy gitárt is kért, csak hogy abszolút levegye a lábáról a legendát. Springsteen fülig érő mosolyát látva ez maradéktalanul sikerült neki.

A The Killers is nagyon szereti megosztani a színpadot rajongóikkal, tavaly a dublini koncertjükön a dobok mögé ültettek egy igen tehetséges srácot. Noha volt egy kis kavarodás a közös zenélés előtt, – ugyanis valaki más ment fel a színpadra, mint akit ők felhívtak, – de hamar rájöttek a tévedésre és kezdődhetett a For Reasons Unknown című sláger a lenyűgözően tehetséges vendég dobossal.

A Wolf Alice énekesnője Ellie Rowsell a Twitteren tette fel a kérdést, ki szeretne hozzájuk csatlakozni gitáron, hogy eljátszák a Moaning Lisa Smile című számukat a Glasgow-i koncertjükön. Egy fiatal lány szülei unszolására végül jelentkezett és a zenekar alig egy órával később fel is vette vele a kapcsolatot. Az eredmény elsöprő sikert aratott a koncerten.

 

Thank u Freya #sheshreds #shredwithellie #hashtags

A post shared by Wolf Alice (@wolfaliceband) on

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2014020660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása