Fülesbagoly

Bő 3 millió forintot dobtak össze az Auróra rajongói

2017. március 25. - Bagolyhír

Szilágyi István színművész, a Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárjának megsegítésére hirdetett meg akciót mintegy 2 hete az Auróra zenekar. Arra kérték rajongóikat, hogy vásároljanak tőlük pólót 5 ezer forint értékben, és a teljes összeget a színművésznek ajánlják. Eddig 660 darab pólót rendeltek meg tőlük, melyek összértéke 3,3 millió forint.

foto2-aurora_2_1.jpg

Mint arról korábban már beszámoltunk, Szilágyi István nagyon szerény körülmények között él, az elmúlt időszakban több egészségügyi problémája is volt. Az Auróra Nincs térerő című dalának klipjében szerepelt pár éve, így jól ismerik egymást. A punk zenekar 2 hete felhívást tett közzé, miszerint szeretnék a színművészt segíteni, és arra kérik rajongóikat, vásároljanak tőlük egy erre a célra készült pólót, hogy aztán a bevételt megkapja Szilágyi István. A zenekar tájékoztatása szerint eddig 660 darab pólót rendeltek meg tőlük 3,3 millió forint értékben.

Az akcióval kapcsolatban most az alábbi üzenetet tették közzé a Facebook-oldalukon:

Kedves Támogató, Barátunk! Először is engedd meg, hogy kifejezzük és tolmácsoljuk a zenekar és Pityi bácsi háláját. Megható, hogy egy felhívás ennyi Ember jóindulatát, segítő szándékát eredményezte.
Most, hogy a rendelések zöme beérkezett és feldolgozásra került, elkezdődött a támogatói pólók gyártása. A tervek szerint a héten elkészülnek és a kiszállítás is folyamatos lesz. A csomagokat utánvételesen küldjük, az ellenértékük pedig egy elkülönített számlára kerül. Erről a számláról fogjuk a szükséges étkeztetési, gondozási, lakhatási költségeket szoros elszámolással utalni, fizetni. Egy támogatói szerződésben rögzítjük, hogy a befolyt összeget milyen formában és mire költjük. Ezzel szeretnénk biztosítani jó előre azt a kontinuitást, amely érezhető változást hoz Pityi bácsi életében és jövőképet ad számára.
A tervek szerint április 28-án Budapesten a Prága Sörházban (VII. Kertész u. 3.) egy rendhagyó Auróra akusztikus koncert keretein belül adjuk át az adományról szóló szerződést a Művész Úr részére, ahová remélhetően egészségi állapota engedi, hogy eljöjjön.
Köszönjük és büszkék vagyunk Rád, hogy segítettél, részese lettél egy nagyszerű dolognak!
Ne feledd, mindig van a közeledben valaki, akinek szebbé teheted a jelenét, jövőjét egy szóval, érintéssel, jóindulattal! Tisztelettel: Auróra zenekar

Mi csak annyit tennénk hozzá, hogy le a kalappal az Auróra zenekar és rajongótábora előtt!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7612369457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.26. 14:35:03

Nagyon orulok hogy két póló erejéig a részese lehettem ennek. Varom a csomagot
süti beállítások módosítása