Fülesbagoly

Székesfehérváron robbant az Ignite

2016. december 01. - matesas

Igazi koncertcsemegének ígérkezik az Ignite téli hadjárata, a kaliforniai punkrock egyik legnépszerűbb zenekara decemberben mini klubturnéval tér vissza Magyarországra. Téglás Zoliék jövő szombaton Székesfehérváron, másnap Debrecenben zúzzák le az arcunkat.

ignite.jpg

Az első magyar klubturnéjával örvendezteti meg hazai rajongóit az Ignite. Téglás Zoliék ez alkalommal a nagyobb fővárosi klubok helyett kisebb, vidéki helyszíneket választottak.

– Nagyon klassz koncerteket játszottunk a fesztiválokon, és a fővárosi klubokban, de most szeretnénk kisebb helyeken játszani. Sokan voltak, akik nem tudtak eljönni korábban egy- - egy nagy nyári fesztiválra, vagy nem tudtak jegyet venni a teltházas budapesti koncertekre. Elsősorban rájuk gondoltunk akkor, amikor úgy döntöttünk hogy idén két kisebb vidéki helyen játszunk. A jegyárakat is úgy alakítottuk, hogy az megfizethető legyen mindenkinek. November közepén startolt a 28 állomásos Európa-turnénk, aminek a végén szokás szerint Magyarországon lépünk fel: idén Székesfehérváron, és Debrecenben zárjuk a sorozatot - indokolta Zoli a döntést.

Az Ignite jelenleg is nagy sikerrel futó Európa-turnéján az ír kocsma folk punk hazai zászlóvivője, a Paddy And The Rats a vendég. Mivel a debreceni koncert már elővételben teltházas lett, így akik szeretnének még idén Zoliékkal találkozni, azok a székesfehérvári Fezen Klubban el tudják csípni az “A War Against You” albumukkal turnézó bandát.

Egy remek nóta az Ignite idén megjelent, A War Against You című albumáról:

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4512014810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása