Összegyűjtöttük a legkreatívabb és legszebb David Bowie tetoválásokat, melyeket az interneten találtunk. Némelyik igazán elképesztő, van köztük minimalista, 3D-s, sőt, még egy már-már hieroglifának beillő is. 15 komoly varrás!
Összegyűjtöttük a legkreatívabb és legszebb David Bowie tetoválásokat, melyeket az interneten találtunk. Némelyik igazán elképesztő, van köztük minimalista, 3D-s, sőt, még egy már-már hieroglifának beillő is. 15 komoly varrás!
Hat nagydumás gyerkőc megnézte a Beatrice 8 óra munka című klipjét, és alaposan kivesézték a látottakat. Bár a dal tetszett nekik, a látottak alapján időnkét elszörnyedtek. Főleg a sok italfogyasztást és a bunyókat nézték rossz szemmel.

Az AC/DC társalapítója és ritmusgitárosa, Malcolm Young ma délután 64 éves korában elhunyt, tette közzé a szomorú hírt a zenekar. Olyan hatalmas örökséget hagyott maga után, mely sohasem merül feledésbe - nyilatkozták róla volt zenésztársai.

A Kampec Dolores tagjaként kóstolt bele a programszervezésbe, majd szép lassan a magyar könnyűzenei élet egyik kulcsfigurája lett. Az általa szervezett koncertekre nyaranta több százezren buliznak. Nagyinterjú Muraközy Péterrel.

12 dalban 36 énekes és hangszeres zenész közreműködik Temesi Berci 3. szólóalbumán, amely nemes egyszerűséggel a III. címet viseli. Az előretekintő és összegző populáris jazz-funk premierje itt a Fülesbagoly blogon!

Szintirock címmel DVD-vel zárta le Ákos a négy évén át tartó, tavaly év végén befejeződött koncertsorozatát. Az egy évvel ezelőtti dupla Aréna-est anyagát tartalmazó filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban is levetítik, rajongók előtt.

Évekig keresett megfelelő énekest a Stone Temple Pilots, mire Jeff Gutt személyében megtalálták Scott Weiland méltó utódját. A zenekar végre új lendületet vehet, és a most kiadott „Meadow” című dal azt mutatja, hogy jó formában vannak a srácok.

Az én fesztiválom címmel elkészült Gereben Zita harmadik albuma. A korábban az Emil.RuleZ!-ben és a Gringo Sztárban is közreműködő előadó november 17-én az Akvárium Klubban mutatja be új anyagát, amely tele van táncos popslágerekkel.
