Már csak egy koncerten látható jelenlegi felállásában az Aurevoir., miután az együttesből ketten is kiváltak. Az okokról közleményt adtak ki.

Már csak egy koncerten látható jelenlegi felállásában az Aurevoir., miután az együttesből ketten is kiváltak. Az okokról közleményt adtak ki.

Isabelle Geffroy, művésznevén ZAZ az egyik legismertebb francia énekesnő, aki őszinte zenei világával és összetéveszthetetlen hangjával már többször is elvarázsolta a magyar közönséget. A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, ahol június 29-én ismét önálló koncerttel várja a rajongókat.

Az Elefánt 2026-ot nemcsak egy farsangi koncerttel, hanem egy fontos üzenettel indítja. Február 20-án a Barba Negrában állnak színpadra, ahol a zenekar jótékonysági gyűjtést szervez a Tündérpakk Alapítvány javára. Az est során arra kérik a közönséget, hogy női és férfi tisztálkodási szerekkel támogassák az alapítvány munkáját – mert ami sokaknak magától értetődő, az mások számára valódi segítséget, biztonságot és méltóságot jelent.

Életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós énekes, dalszerző - közölték szombaton a zenész hivatalos Facebook-oldalán.

A frissen közzétett éves összesített slágerlistákból idén is kiderül, hogy hazánkban mely dalok pörögtek legjobban a zenei streaming platformokon, a rádiókban és a bulikban, illetve hogy mely albumokat szerették a legtöbben 2025-ben.

Nyolcadik magyarországi koncertjét adja július 1-jén a Rise Against. A chicagói punk-rock zenekar a Budapest Parkban mutatja be legújabb lemezét - közölte a szervező Live Nation.

Bereményi Géza 80. születésnapja alkalmából megjelent a Spotify-on Járai Márk első szólóalbuma, az Összevissza tánc a világ. Járai zenéi és Bereményi szövegei – akár a Cseh-Bereményi dalok – javarészt egy konyhaasztalon íródtak eggyé, és a 2019-ben indult közös alkotói folyamat most érett meg a megjelenésre. A streaming közzététel után pedig vinylen is hallhatóak lesznek a Járai-Bereményi szerzemények, a Berg Records gondozásában.

A teljes programját, így a két nagyszínpad, a nagysátor, az Amondó színpad, a Borfalu színpad, az A tűzhöz közel színpad, a Moonlight disco és a Viziszínpad fellépőit is nyilvánosságra hozta a Fishing On Orfű. Ebből szemezgetünk. A fesztivál június 24-től 27-ig tart.
