A stoner rock hősei visszatérnek, a Queens of the Stone Age újra Budapesten lép fel.
A stoner rock hősei visszatérnek, a Queens of the Stone Age újra Budapesten lép fel.
Amíg élek címmel új nagylemezt adott ki a Chalga. A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg, mind szövegvilágában színes maradt a repertoárjuk. A címadó dalhoz most egy Wes Anderson-hatású klipet készítettek, ami egy oktatóvideó benyomását is kelti.
A biankahaidu zenekar The Fox című száma pénteken jelent meg videoklip kíséretében. Ez a zenekar második olyan dala, ami a jelenlegi, 4 fős formáció közös munkájának gyümölcse. A történet misztikus hangulatára a színtiszta vokál és távoli tájakra repítő, lírai zenei alap erősít rá.
Két eseménnyel folytatódik az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat július 13-án a Kobuci Kertben: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hip-hop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben. Ezekre már nem, de az augusztus másodiki, keszthelyi tehetségkutatóra még lehet jelentkezniük előadóknak, együtteseknek.
A fröccsöt, köztük a málnával ízesített Macifröccsöt népszerűsíti a Magyar Bormarketing Ügynökség Szécsi Böbe, WaTa és Leon Burch közös dalával. A Buborékok az idei Artisjus Songbook Camp-ben született, ahol 11 országból 24 alkotó, köztük 10 magyar jött össze azzal a céllal, hogy közösen komponáljanak és kapcsolatokat építsenek.
A nemzetközi dalszerző tábort 2017-ben rendezték meg először az Artisjus támogatásával, és immáron kilencedik alkalommal zajlott Budapesten. A kezdeményezés célja a kezdetek óta, hogy a magyar és külföldi zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek ideális körülmények között együtt alkothassanak, szakmai kapcsolataikat elmélyíthessék és inspiráló környezetben töltődjenek.
A 2025-ös táborban résztvevő 24 dalszerző hármas csoportokban alkotott előre meghatározott tematikákban. Feladatuk volt többek között, hogy a Magyar Bormarketing Ügynökség Buborékok Nyara kampányához – amivel a fröccsöt népszerűsítik – dalt írjanak. Szécsi Böbe énekesnő, dalszerző és Bruch Leon amerikai énekes, dalszerző WaTa producerelésével a koncepció szerint megalkotta a Buborékok című számot, ami végül elnyerte az ügynökség tetszését. Szécsi Böbe elmondta, hogy a dalhoz készített klipet a Lupa Beach-en és a budapesti éjszakában forgatták, egy napon, délelőttől egészen hajnalig.
Az elmúlt években számos olyan dal született a Artisjus Songbook Camp-ben, amelynek komoly utóélete lett. Többek között a 2024-es Campen alkották meg a budapesti rendezésű Sakkolimpia himnuszát (Rose May & Raul - Trojan War), és A Dal egyik döntős szerzeményét is (Juhos Zsófi x OliverFromEarth - Ma szerettem beléd). A táborban született dalok közül többet is felhasználtak a Sziget Fesztivál social media kampányához.
Mi a különbség aközött, ha egy régi kedvenc koncertjére mész, vagy ha egy új felfedezésedet látod élőben? Az elsőnél ott a nosztalgia, a régi dalok, amik már rég beléd égtek. A másodiknál a felfedezés izgalma – és az a titkos remény, hogy nem okoznak csalódást.
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi tapasztalat alapján a részvételükkel több mint 130 zenekar alakul majd a tábor végére.
A legkiválóbb magyar zenészektől, zenetanároktól, szakemberektől lehet tanulni az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. Az 1 hét alatt 20 különböző zenei témakör oktatása zajlik, többek közt ének, gitár, dob, basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, egyéniségfejlesztés, hangszerelés, stúdiózás, szövegírás és zenekari képzés.
Olyan kitűnő zenészek adják át a tudásukat a jövő nemzedékének, mint például Saya Noé, Mike Gottthard, Temesi Bertalan, Lukács Peta, Szabolcsi Fészek, Pulius Tibor, Cséry Zoltán és a tábort vezető Andrásik Remo.
- Az este beköszöntével eljön a zenekari előadások ideje, amelyeket mi rendhagyó zenekari foglalkozásnak nevezünk – mondta el Andrásik Remo. - Itt mindenki valós testközelből élheti át, hogy hogyan dolgoznak az egyes zenekarok, alkalom nyílik arra is, hogy a táborozók beálljanak közéjük, vagy hogy az őket leginkább foglalkoztató kérdésekre válaszokat kapjanak. A tábor utolsó két estéjén pedig maguk is bemutathatják, hogy mit tanultak.
Rendhagyó zenekari foglalkozást tart többek közt az Antares, a Tornóczky All Access és a Z!Enemi. A táborban zajlik az AztaQ Amatőr Zenei Tehetségkutató is július 25-én, melynek a fődíja 1 millió forint értékű, szabadon választott hangszer és hangtechnikai berendezés. A könnyűzenei verseny érdekessége, hogy a tábor közel 400 lakója is leadhatja egy-egy szavazatát valamelyik döntős együttesre, és a diákzsűri szavazata is befolyásolja a végeredményt.
A 32. Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborba 2025. július 10-ig lehet jelentkezni a www.instrumentweb.hu oldalon.
Hamarosan újra benépesül a Sástó környéke, ahol a természet nyugalma és az underground zene legizgalmasabb formái találkoznak. A Fekete Zaj idén is határok nélkül mozog a műfajok között: a sötét és intenzív hangzásoktól a kísérletező elektronikán át a vidámabb dallamokig bármi megtörténhet – mindez egyedülálló természeti környezetben, különleges élményekkel kiegészítve.