Többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud is fellép a 2020-as Telekom VOLT fesztiválon, amely már két kempinggel várja a látogatókat július 1-je és 4. között Sopronban.

Többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud is fellép a 2020-as Telekom VOLT fesztiválon, amely már két kempinggel várja a látogatókat július 1-je és 4. között Sopronban.

Átadták a Junior Prima-díjakat magyar sajtó kategóriában Budapesten, a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben az idén hatan részesültek.

Kanada legnépszerűbb punkrock zenekara több mint 25 éve szállítja konstans a zúzós slágereket. A titok nyitja pedig valahol pont az állandóságban rejlik – a negyedévszázados fennállásuk alatt ugyanis tagcsere nem történt. A Billy Talent június 14-én négy év kihagyás után újra a Budapest Park közönségét hívja pogózásra.

Nem indul lemezbemutató turnéra a Coldplay brit zenekar, mert aggasztónak tartják koncertjeik környezeti terheit.

Öt év után új dalokkal jelentkezett a Ladánybene 27. Magyarország legrégebbi reggae zenekara Zárd ki a világot! címmel háromszámos kislemezt tett közzé, amelyben a békét, a szeretetet, a tiszteletet és az összefogást hirdetik.

Újra turnéra indul az Egyesült Államokban a Mötley Crüe amerikai glam metal együttes, kevesebb mint öt évvel azután, hogy világ körüli koncertsorozattal búcsúzott el rajongóitól.

Határozottan megmondták a véleményüket Ganxsta Zolee elmaradt koncertje kapcsán a News Flash 5. részében szereplő zenészek. A kommentcsapathoz ezúttal csatlakozott Kowalsky is, aki elmesélte, milyen áron jutott el 1988-ban a Metallica koncertjére.

A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg november 22-én vinyl lemezen. Az egyiken Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.
