Fülesbagoly

Szimfonikus előadásban kell eljátszani a dalokat A Dal döntőjében

2022. december 01. - Bagolyhír

Ismét várja a zenészek jelentkezését A Dal. A Duna TV műsorába ezúttal is 40 produkciót válogatnak be. Az idei évhez hasonlóan jövőre is élőben kell előadni a dalokat. Újdonság, hogy a döntőben szimfonikus feldolgozásban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében kell megszólalniuk a daloknak.

adall.png

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forintot kap zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
Pályázni egy legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem, vagy legkorábban 2022. augusztus  20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében. A dalverseny ezúttal is nyitott mindenki számára, és támogatja a műfaji sokszínűséget. A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül 2023. január 13., péntek 22 óráig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3817992196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása