Fülesbagoly

KRSa, a természet szerelmese

2021. október 23. - Bagolyhír

A Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) énekese, Tóth Kristóf KRSa már kamaszkorában is rengeteget kirándult. Eddig több mint hetven országban járt. A koronavírus miatti korlátozások bevezetése után az elmúlt másfél évben nem tudott külföldre utazni, a hazai erdőket járta egyedül vagy társasággal

dsc_0548.jpg

Mostanában leggyakrabban az Apáthy-sziklához megy, kamaszkorában lakott is arra, szívesen sétál az erdőben. Volt, hogy dalszöveg is született a fejében séta közben, annyira megihlette a táj.
– Tavasszal, mielőtt kizöldültek a fák, nagyon jól lehetett látni például a madárvilágot – mesélte a PASO frontembere, aki túrái során találkozott már vaddisznóval, őzzel és számos más erdei élőlénnyel. Ilyenkor igyekszik beleolvadni a környezetbe és csendben figyelni az ott élő állatokat, esetleg lefotózni őket, ha éppen van nála gép.
Külföldön kalandosabb kirándulásai is voltak, Nepálban például egy hím orrszarvú elől kellett futniuk.
– Gyalogos szafarin voltunk, szerintem nem voltunk közvetlen veszélyben, de a túravezető mondta: Na, most futás! Egy kis csoporttal elfutottunk a másik irányba. Az orrszarvú nem felénk indult, keresztülvágtatott egy gázlón, mert a túloldalon volt egy rivális hím. Volt köztük egy kis csetepaté, de nem komoly – mesélte.
KRSa nagyon fontosnak tartja azt is, hogy 10 hónapos gyermekével megszerettesse a természetet. Sokszor kiviszik az erdőbe babakocsival, és ott altatják el, a pici láthatóan élvezi az erdő nyugalmát. Azért azonban aggódik, hogy gyermeke mennyit fog látni mindebből… Nagyon elkeserítőnek tartja az állat- és növényfajok rohamos pusztulását.
Szerinte azt tehetjük a bolygónk védelméért, hogy tudatosan élünk, odafigyelünk a környezetünkre, és megtanítjuk a gyerekeinknek, hogy szeressék, tiszteljék a természetet.

Szöveg: Ugari Alexandra / Fotók: Andrási Ingrid

A cikk eredetileg a Fedél Nélkül utcalap zenei különszámában jelent meg a Fülesbagoly Alapítvány gondozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3216730608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása