Fülesbagoly

Nem lehetnek koncertek a MONYO Land-ben

2021. július 06. - Bagolyhír

A főváros új zenés-táncos szórakozóhelye nem tarthat a továbbiakban koncerteket, miután a helyi önkormányzat visszavonta a kiadott engedélyt. A kőbányai bulihelyszín 15 napig tudott működni az eredeti tervek szerint.

monyo_l.jpg

A szórakozóhely a Facebookon értesítette a követőit a fejleményekről, a közlemény így szól:

Kedves közönségünk, barátaink!
MONYO Land rendezvénytartási engedélyét a nyitást követő 15 napon belül a hangkibocsátás szintjének szabálytalanságára hivatkozva megtámadta egy tizenhét fős, helyi lakosokból álló csoport, amelynek következtében az önkormányzat felfüggesztette az engedélyt. Ennek értelmében nem szervezhetünk zenés-táncos rendezvényeket a helyszínen, a fellebbezésüket másodfokon Budapest Főváros Kormányhivatala bírálja el. Eddigi működésünk során folyamatosan, több alkalommal végeztünk hitelesített hangmérést, dokumentáltuk hogy a hangkibocsátásra vonatkozó törvényben előírt határértéket betartottuk, így a minket ért vád nem állja meg a helyét.
A fejleményekről, a koncertek megtartásának lehetőségéről, az időpontok változásáról és a jegyvisszaváltás lehetőségeiről folyamatosan fogunk kommunikálni veletek.
Köszönjük az együttműködést és megértéseteket, nagyon sajnáljuk a történteket, mi sem így terveztük ezt a nyarat!
Hamarosan jelentkezünk!
A MONYO Land csapata

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7416614654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása