Fülesbagoly

Ilyen egy zseniális karácsonyi ajándék

2020. december 26. - NagySzabolcs

Egy újszülöttnek minden vicc új. Rám pedig a Faith No More történetéről készült képregény hatott újdonságként. Bár nyitott szemmel járok, ez a kiadvány teljesen elkerült. Mint kiderült, még áprilisban jelent meg, én pedig most kaptam meg karácsonyra, és annyira zseniális, hogy muszáj pár sort írnom róla.

fnm_2.jpg

A könyv egyik alkotója Dudich Ákos, aki régóta együttesekről, zenészekről szóló könyveket ír, fordít, szerkeszt. Épp egy Rage Against The Machine kötetet fordított, amikor megfogalmazódott benne, hogy ilyen könyvet ő is tudna írni. Végül úgy döntött, hogy a Faith No More életét papírra veti, és az is megfogalmazódott benne, hogy képregény formájában teszi azt. Miután összerakta a jeleneteket, megírta a narrációt és a párbeszédeket, már csak rajzolót kellett találnia. Végül Oravecz Gergely mellett döntött, akit még a Yellow Spots zenekar CD-füzete kapcsán fedezett fel. Gergő rábólintott, és indulhatott a munka. A képregény eredetileg három részben készült el, és e-booként került fel az Amazonra. Az alkotóknak azonban rá kellett jönniük, hogy a képregények rajongói tojnak az e-bookra, így aztán egyben, hagyományos képregényként adták ki, ráadásul magyarul.

magyarborito.png

És hogy milyen a Faith No More képes testamentuma? Egy szóval zseniális. Kicsit bővebben: amellett, hogy szórakoztató, alapos és informatív. A tagok kamaszkorától, időnként több szálon fut a történet, és elég sok bulváros történést megtud belőle az olvasó, de a hangsúly mégis a zenén van. Ami meg külön király benne, hogy a képregény létrejöttét a Faith No More basszusgitárosa, Billy Gould is segítette. Ákos ugyanis Tresó T. Tibor segítségével felkereste a zenészt, akinek nagyon tetszett a kiadvány demó állapota, és több sztorival ki is egészítette a képregényt. A végeredmény meg hát... Egyszerűen nem tudok betelni vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5016358160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása