Fülesbagoly

Lopással vádolják a U2-t, és másfél milliárdot követelnek tőlük

2017. március 01. - Bagolyhír

Plágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be keresetet - értesült a New York Post című lap. 

u2-mojo-254-770.jpg

A newcastle-i születésű Paul Rose azt állítja, hogy az ír együttes ellopta Nae Slapping című dalának egyes elemeit, amikor inspirációt keresett Achtung Baby című 1991-es albumához. A plagizált elemek az album The Fly című sikerszámában köszönnek vissza a brit dalszerző szerint. 
"Bármely átlagos laikus megfigyelő megállapíthatja, hogy a két dal lényegében hasonló és megsértették a szerzői jogaimat" - áll a bírósági keresetben. Rose 5 millió dollárt (1,45 milliárd forintot) követel Bonótól és zenekarától az okozott kárért és az ügyvédi költségek megtérítésére, valamint azt, hogy tüntessék fel a dal szerzőjeként.
A brit gitáros szerint a U2 tagjai az Island Recordsnál hallhatták dalát 1989-ben, amikor leszerződtek a lemezkiadóhoz. Ugyanabban az évben adta le a kiadónál saját dalát egy demófelvételen, amelyet a kiadó vezetői gyakran lejátszottak irodájukban. 
Rose ügyvédje szerint a brit dalszerző azért csak most, 26 év elteltével fordult bírósághoz, mert annak idején épp csak elkezdte karrierjét és nem akarta veszélyeztetni a pereskedéssel, továbbá csak nemrég találkozott a lemezkiadó egy volt alkalmazottjával, aki megerősítette neki, hogy a kiadó irodáiban gyakran játszották a dalát, épp abban az időben, amikor a megújulásra készülő U2 új ihletforrásokat keresett. 
A lap megkeresésére sem a U2, sem a perben szintén alperesként szereplő lemezkiadó nem reagált a plágiumvád hírére. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6612305111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osz Apo 2017.03.02. 17:02:32

Sokat segitene a masik dal ismerete. :)
süti beállítások módosítása