JTom • 8 nap
Hatalmas távvezeték, lelőtt katona sírja, atomhulladék tárolóval rendelkező falu és egy fantasztikusan berendezett buszmegálló is gazdagította ezt a szép, napsütéses napomat. Beszámoló.
Mecseknádasdról a Bagoly Panziótól indultam, a piros jelzést még közbeiktattam, ami a szomszédos tó partjától határozott emelkedővel vitt fel egy dombtetőre. Ott egy kilátó fogadott, de a közeli fák már magasabbak, csak a rét felé van igazán kilátás belőle.
Ennek szomszédságában leltem rá egy egykori templom helyreállított maradványaira: ez volt a középkori Alsónádasd plébániatemploma.
"Nádasd legkorábbi említése 1235-ből II. Endre Mázáról szóló adománylevelből ismert. A XV. században a Kórógyi, majd a Maróti család birtoka volt, 1473-tól Monostori Csupon Miklós tulajdona. 1543-ban Pécs eleste után Nádasd is török kézre kerül. Egy 1554-ből származó török összeírás Nádasd településen Felsőnádasd, Alsónádasd és Kisnádasd részeket különböztet meg. A török korban a templomot várrá alakítják át, amelyet Evlia Cselebi török utazó korabeli leírásából ismerünk. (...) A török kiűzése után a romok még sokáig látszottak, amint arról az újkori leírások is beszámolnak. A templom és az erődítés feltárását 1973-1980 között G. Sándor Mária és Gerő Győző régészek végezték el. Az ásatás során felszínre került a többször átépített plébániatemplom valamint a templom körüli kerítőfal. Jelenleg a késő gótikus templom maradványai láthatók a török kori átépítések nyomaival. A korábbi épületek a föld alatt rejtőznek." (Idézet a helyi információs tábláról)
Ezután már visszatértem a kék jelzésre, amely a 6-os úttól egy keskeny aszfaltúton folytatódott.
Egy jobbra kanyarodásnál értem el a kék négyzet jelzés becsatlakozását. Ezután lent az út, jobbra és balra a zöld, felettem az ég... és a "nagyfeszvez".
Erről az útról ismét erdőbe érve kellett jobbra letérni egy kis őrháznál. Jól ki van jelölve, vannak padok is, tábla is.
Innen már erdőben haladt tovább az út, kőzúzalékkal megszórt földúton. A szakasz első harmadánál házak közé fordultam be - ez Apátvarasdtelep. Néhány ház az egész, többnyire jó állapotban.
Az egyik ház kapujánál van a kéktúra bélyegző, ott megálltam bélyegezni, aztán indultam is tovább. A következő, még hosszabb szakaszon széles, könnyen sarassá váló, szintben maradó földúton kellett menni kilométereken át - nem túl izgalmas szakasz, egyszerűen csak le kell tudni. Aztán egyszer csak balra letért a jelzés, elhagyva a villanyvezeték addig követett útját.
Ezután is megmaradt a széles földút. A jelzések ritkásabbá váltak, de azért megúsztam eltévedés nélkül. Egy mélyebb szakasza állítólag római korú út.
A Hesz-kereszt előtti utolsó kilométer eléggé meggyötörte a talpam, mert ezt nemrég szórták meg kőzúzalékkal. Így aztán a keresztnél tartottam is egy kis pihenőt.
A keresztet a felirata szeriint 1853-ban állíttatta Anton Hesz. A padok mellett egy 1944-ben elhunyt katona szerény síremléke áll. Az információs tábla szerint ez egy csendőr sírja, akit a szovjet hadsereg katonái Erdősmecskéről Ófaluba vonulásuk során menekülés közben fogtak el, a keresztnél agyonlőtték. A nála lévő papírok szerint Kriska Pálnak hívták. Az erdészek temették el, és értesítették az elhunyt hozzátartozóit.
A kereszt után pár lépéssel kettágazott az út. Ófalu felé a zöld jelzés vitt be innen, míg a kék Bátaapáti felé a jobb oldalra induló áton indul - odáig még 8,7 km az út. Itt is végig széles, kőzúzalékkal szórt út vitt. Bő másfél kilométer után, egy kis domb tetején állt a "Nyolchárs" tábla - lecsücsülni itt nem lehetett.
Először méhkaptárra hívta fel a figyelmemet egy tábla, majd úgy száz méterre rá megérkeztem a következő pihenőhelyre, a Héthárshoz. Itt padok és egy cseréptetős esőbeálló fogadtak.
Ha akarunk, kb. 800 méter (oda-vissza úgy másfél kilométer) kitérő leereszkedni a Tőkés-kúthoz a kék kör innen kiinduló jelzésén - én ezt kihagytam. A pihenőhely után hamar kiértem az aszfaltútra, ez vitt tovább a Harsányi-kereszthez. Az útszakaszon egy hatalmas tölgyfa jelentett különleges látnivalót. Ahol a fák mögött balra egy kaszáló tűnt fel, ott csatlakozott be a zöld jelzés, hogy aztán a másik oldalon hamarosan ki is térjen. Onnan már csak pár lépés volt a Harsányi-kereszt pihenőhelye.
Vitéz Harsányi János egy vadászat alkalmával balesetet okozott. Miután a baleset szerencsés kimenetelű volt, Harsányi hálából keresztet állított itt 1932-ben, a vadászattal pedig örökre felhagyott.
Innen balra kitért a jelzés, és egy tisztás oldalában inult enyhe ereszekedésnek. Az ezt követő útszakasz több kilométeren át vitt erdőben, majd tisztások oldalában.
A kék kör jelzésen kitérőt lehetett tenni a Turista-forrás felé - én ezt kihagytam.
Bátaapáti közeledtét az út fokozatos elmélyülése jelezte. Amikor már mély árokban vezetett a löszfalak között az út, már egész jó árnyékot is adtak a fiatal akácfák.
Ebből kiérve elértem Bátaapáti déli végébe. Itt a kék négyzet jelzés csatlakozott be, és egy vadászház előtt Jakobi Lányi András erdész és vadász emlékkövét pillantottam meg. Innen még egy fél kilométert be kellett sétálni a falu közepéig, mert ott van a bélyegző. Útközben van egy működő "kékkúti" vízcsap, egy kis kápolna, és útba esik a falu híres háza, a szépen helyreállított Apponyi-kúria is.
A bélyegző egy táblán van még innen is beljebb. Ezzel szemben egy kisboltotot is találtam, itt vettem némi enni- és innivalót, és egy krémet a fájós lábamra.
A helyi közösségi ház érdekessége, hogy ebben található a Tájékoztató Társulás és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. kiállítóterme. Ugyanis Bátaapáti határában tárolják a paksi atomerőmű használt eszközeit, hulladékait. (Nem a fűtőanyagot, hanem például a kesztyűket, ruhákat stb.)
Rövid pihenő után visszatértem a vadász emlékövéhez, és folytattam tovább a kék jelzésen az utamat. A falut elhagyva hamarosan ismét emelkedésnek indult az út, többnyire kőzúzalékkal megszórt földúton. Felérve egy erdőirtás kínált még némi kilátást, de ez néhány éven belül el fog tűnni a fák növekedésével.
Itt le kellett térni, de szerencsére jól ki van jelölve minden letérés ezen a szakaszon, nem tévedtem le a jelzésről. A továbbiakban is ez a kőzúzalékos földút sercegett a lábam alatt. Egy kék kör jelzésnél tértem le néhány métert, a Henrik-forrás vizével megtöltöttem a palackomat, és frissítettem a szúnyogcsípés kollekciómat is.
Ezután hamarosan kiértem egy tisztás oldalába, ennek mentén haladtam tovább. A "Tölgyfa domb alja" táblánál kellett lekanyarodni, keresztezve a sárga jelzés útját. A kék innen még tesz egy utolsó kaptatót: a földútról balra egy füves földútra kellett áttérni, majd azzal emelkedni fel a Cserfa-domb oldalába. A tetején egy lassan kiszáradó fenyves fogadott, majd néhány út váltással a túloldalon ereszkedett le a jelzés Mórágy felé.
Leérve az út mentén egy kis forrás, a Gránit-forrás fogadott, így itt is megtölthettem a palackokat friss forrásvízzel.
Mórágy határában egy egykori kőfejtő udvarába tehettem kitérőt.
A faluba besétálva egy nagyobb épület emelkedett ki a környezetéből: a két emeletes egykori hengermalom Glöckner Jánosé volt egykor. Ma helytörténeti gyűjtemény működik benne, előzetes bejelentkezéssel. Ennek a sarkán, a drótkerítés legelején van a kéktúra bélyegző is elhelyezve, eléggé eldugott helyen - ne hagyd ki! Van Mórágyon még egy bélyegző a vasútállomásnál is - de az a vasútállomás jó két kilométerre esik a falu közepétől. (A kocsmában már nincsen bélyegző.)
Mindenképpen érdemes megnézni, útba is esik a buszforduló oldalában a buszmegálló váróterme. Régi bútorokkal, könyvekkel, terítővel berendezték, így retró hangulatban várhatjuk itt a járatunk érkezését. Itt köszöntem el aznapra a kék jelzéstől - szálláshelyem Szekszárd határában, a Fehér Tehén Panzióban volt.
