Szeptember 5-én, Siklósi Örs születésnapja után egy nappal egy hatalmas koncerttel emlékeznek meg a tavaly elhunyt énekesről a Budapest Parkban, Az eseményen az AWS zenészei rengeteg vendéggel kiegészülve tisztelegnek Örs emléke előtt.

Szeptember 5-én, Siklósi Örs születésnapja után egy nappal egy hatalmas koncerttel emlékeznek meg a tavaly elhunyt énekesről a Budapest Parkban, Az eseményen az AWS zenészei rengeteg vendéggel kiegészülve tisztelegnek Örs emléke előtt.

A közmédia rádiócsatornáján több műsor is útjára indul, és két új műsorvezetőt is köszönthet a közönség a mikrofonok mögött. Az első adások június utolsó hétvégéjén debütálnak.

Ötven fellépő lép színpadra az idei Fekete Zaj fesztiválon. Az underground színtér számos hazai és külföldi előadóját felvonultató rendezvény Mátra-Sástón augusztus 18-tól 21-ig tart.

Szeláví! néven új kisfesztivál kezdődik ma Pilisborosjenő határában. A slow turizmus, az ökotudatosság és az összművészetiség jegyében induló rendezvény idén először várja a látogatókat, méghozzá a levendulavirágzás idején, június 18. és 20. között.

Mario Biondi, az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer, a De Phazz és Rúzsa Magdi mellett számos nemzetközi és magyar jazz, funk és soul előadó és formáció lép fel július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken, melynek teljes programját szerdán jelentették be.

Rendhagyó rendezvénye lesz idén a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábornak, ugyanis az eseményhez csatlakozik az AztaQ Tehetségkutató és a Hangszert a kézbe utazó kiállítás. A három program egy időben, egy helyen, július 19-től 25-ig a szolnoki Tiszaligeten lesz megtartva. Az összevont rendezvényen olyan zenekarok adnak speciális koncertet, mint a Subscribe, a Roy és Ádám Trió, a Cimbaliband, az Antares és a Fatal Error.

A Tankcsapda Megölni engem klipje után egy újabb súlyos videó készült a hazai színtéren. Ezúttal a OliverFromEarth és Nági közös dalához, a Szerintemhez forgattak meredek jeleneteket. A klip egy patológián játszódik, és Patocska Olivér felboncolja a vele duettet éneklő nőt.

Védettségi kártya nélkül érkezett egy család a Junkies hajdúszoboszlói koncertjére, és jegyet is vettek, hogy támogassák a zenekart, majd az utcáról hallgatták őket. Amikor az együttes értesült róluk, kiment hozzájuk, és lenyomott nekik egy dalt.
