A Dánielfy Gergő és az Utazók idén 3 éves és már a harmadik nagylemezét tervezi kiadni ez év őszén. Az album előfutára az ’Elbírjuk a súlyt’ videoklippel együtt érkezett és hozott egy új irányvonalat a zenekar életébe.

A Dánielfy Gergő és az Utazók idén 3 éves és már a harmadik nagylemezét tervezi kiadni ez év őszén. Az album előfutára az ’Elbírjuk a súlyt’ videoklippel együtt érkezett és hozott egy új irányvonalat a zenekar életébe.

Hat évvel feloszlásuk után egy koncert erejéig újra színpadra lép a hazai alternatív zenei élet ikonikus együttese, a Heaven Street Seven. A rendhagyó esemény kapcsán július 16-án, pénteken tematikus napot tart a Petőfi Rádió.

Először készített magyar nyelvű stúdióalbumot az Ivan & The Parazol. A népszerű poprock csapat ötödik lemezét, a Budai Popot csütörtökön mutatja be a fővárosi Várkert Bazárban.

Ismét megrendezik a Campus fesztivált a Nagyerdőben, két év után a debreceni lesz az ország első nagy könnyűzenei fesztiválja - jelentették be a szervezők.

A Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor egykori tanáráról, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szappanos György basszusgitárosról barátai, zenésztársai koncerttel emlékeznek meg a szolnoki rendezvényen. Az egyhetes esemény nyitónapján Szapi első komoly zenekara, a Molotov Funk koncertezik, ráadásul az együttes mindegyik felállása színpadra lép.

A főváros új zenés-táncos szórakozóhelye nem tarthat a továbbiakban koncerteket, miután a helyi önkormányzat visszavonta a kiadott engedélyt. A kőbányai bulihelyszín 15 napig tudott működni az eredeti tervek szerint.

Kánikulában, de népes közönség előtt zajlott a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató a Kobuci Kertben. A fináléban 10 együttes adott 15-15 perces koncertet. A produkciókat Andrásik Remo, Borcsik Attila, Harcsa Veronika és Warnusz Zsuzsa zsűrizte, majd a nap végén eredményt hirdettek és átadták a díjakat.

Törőcsik Franciska lett az Anima Sound System új énekesnője. A színésznő már egy ideje közös irodalmi eseteket tart az együttes főnökével, Prieger Zsolttal, így az együttműködés közöttük nem lesz újkeletű.
