Végre a Dürer Kertben zajongott az Aurora, így aztán megnéztük Vigiék pogó bálját. Koncertkritika.

Sanyi néni vitt el minket az első Aurora-koncertünkre. Emlékeim szerint nyolcadik után lehettünk, és a győrszentiváni punk trió a Pál Utcai Fiúkkal koncertezett közösen az Agárdi Popstrand azóta már nem létező színpadán. Akkortájt a szüleink, Mátyási Sanyi (innen a Sanyi néni név, aki ugye az anyukája), Babka Balázs, Vöröss Levi és az én őseim kocsikáztak el koncertekre. Elvittek a helyszínre, megvártak kint minket, aztán hazavittek mindannyiunkat. Mindezt rotációban tették a szülők, és így 13-14 évesen rengeteg koncertre eljutottunk a Budapest - Székesfehérvár tengelyen. Ma már szülői szemmel még inkább felnézek a szüleinkre. Hihetetlen, mit meg nem tettek azért az ősök, hogy mi (kis)srácként élő zenéhez jussunk
Szóval azon a nyáron, amikor az Aurora a Velencei-tó partján muzsikált, már túl voltunk jó pár Edda koncerten, de azt éreztük, hogy ez egészen más. Ide ketten érkeztünk, Sanyi és én, és nem túl nagy meggyőződéssel mentünk be a szabadtéri helyszínre. Addig se, azóta sem láttam annyi tarajos punkot, ha nem volt legalább 500 cukros vízzel belőtt séró, akkor egy sem. A bulit követően egyetértettünk abban, hogy az ott megvásárolt, és rögtön felvett Aurora pólónk tartott minket életben. Ez persze butaság volt, a vad pogót leszámítva egy tök békés eseménybe csöppentünk, a fűben heverésztek a zorall arcok és a PUF által bevonzott batikolt pólós lányok, és bár szerintem a közönség 95 százalékának gőze sem volt a kifejezés tartalmáról, de ez egy egészen liberális közeg volt abban a korszakban, amikor a liberális megfogalmazás még nem volt szitokszó. Mindenki jól érezte magát, hagyta a másikat önfeledten szórakozni, és ennyi.
A közeg mellett újítóan hatott a zene is. Addigra persze rongyosra hallgattuk az 1988 demot, és a Viszlát Iván kazettát, a szélsebes dalok és a szókimondó szövegek mégis valami nagyon frisset hoztak élőben. Azóta eltelt bő három évtized, és az Aurora töretlenül létezik, mégha a frontember Vigi körül többször is lecserélődött a gárda. És végre, fennállásuk óta először bejelentettek egy Dürer Kertes koncertet, így aztán úgy döntöttünk, hogy az újbudai szórakozóhely, magyar szinten kimagasló hangrendszerén meghallgatjuk őket.
Azt előre leszögezhetjük, hogy az Aurora nem egy nosztalgia-zenekar, a mai napig jönnek ki új dalokat tartalmazó nagylemezekkel, továbbá az a düh és energia, ami anno jellemezte őket, a mai napig megvan. Ahogy említettem, a régi harcostársak közül már csak Vigi a banda tagja, és a frontember elvitathatatlan vitalitása mellett kellettek a frissességhez a fiatalok. A doboknál például a főhős fia ül, a balján pedig az mz/x-ből és a FISH!-ből ismert Gajda Mátyás gitározik. A Dürer alaposan megtelt, még ha nem is tették ki a megtelt táblát, így aztán egy méretes, és felspanolt közönség kiabálta végig Vigiékkel a különböző korszakokból és lemezekről elővett dalokat. A már említett 1988 dalait ugyanúgy színpadra vitték, mint a legnagyobb slágereiket, köztük a Kifacsart citrom, az Ez a város, a Mi az irány?, a Munkanélküliek dala és a Viszlát Iván dalokat. A két gitárral, vokálokkal turbósított hangzás a Dürer Kert motyóján elég jól megdörrent, szóval ez így egy elég kerek kis este lett.
Szóval az Aurora attitűdje nem változott, a mi bulihoz való hozzáállásunk viszont igen: a pultos csajtól mi kértük ki az első, és szerinte az este utolsó alkoholmentes sör - szobahőmérsékletű mentes víz kombóját. Még azt is hozzátette, hogy nem mi leszünk azok, akik elalszunk a pult tövében, és gondot jelent a kiterelésünk zárórakor. Ki így, ki úgy mulat, lényeg, hogy magyar punks not dead.