Fülesbagoly

Barabás Lőrinc, Niklas Paschburg és az Ineffable is fellép a Müpa Jazz Showcase fesztiválján

2023. január 19. - Bagolyhír

Január 27. és 29. között immár tizenhatodik alkalommal jelentkezik a régió egyik jelentős zenei tehetségbörzéje, a Jazz Showcase a Müpában.

ineffable_2023.jpg

A korábbi évektől eltérően ezúttal a fiatal dzsesszcsapatok is a Fesztivál Színházban mutatkoznak be, ahol az esti nagykoncertek alkalmával színpadra lép Barabás Lőrinc és Niklas Paschburg, a Kriz és Jesús Molina, valamint a Jazzbois és a Kaláka - közölték a szervezők. A 2008-ban útjára indított, azóta minden évben sikerrel zajlott Jazz Showcase célja, hogy támogassa a szárnyait bontogató dzsesszutánpótlást, minél több emberrel ismertesse és szerettesse meg a műfajt, illetve találkozási lehetőséget biztosítson a régi és újdonsült dzsesszrajongók számára. A házigazda idén is a műfaj jó ismerője, a korábban rádiós műsorvezetőként ismert, napjainkban zenés ismeretterjesztő TikTok-videókat alkotó Jazzkovács László lesz.
Mindhárom nap délutánján 16 óra 30 perctől, majd 18 órától egy-egy pályakezdő, de már kiérlelt produkcióval érkező zenekar mutatkozik be egy ingyenes koncerten. Pénteken az 1930-as, '40-es, '50-es évek szving- és bebopslágereit saját hangszerelésben játszó Nagy Noémi Quartet és az Egri János Jr. Trio Johnology nevű zenekara, szombaton a modális dzsesszben utazó Symbiosis 5 és a dzsessz, a soul, a neosoul, az R&B, a pop, a hiphop, a trap és más progresszív műfajok elemeit vegyítő Ineffable (nyitóképünkön), míg vasárnap a melankolikus dzsesszpopot ütős groove-okkal felpörgető Sárközi Dina Quintet, valamint a dzsesszt könnyűzenével és klasszikus elemekkel ötvöző Varga Balázs/Expression mutatkozik be.
A koncerteket a közönség a Müpa Facebook- és Youtube-csatornáján is követheti. A nézők szavazólapokon vagy a mupa.hu weboldalon szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt zenekarra. A produkciókat a nemzetközi zsűri is figyelemmel kíséri, az eseménysorozatot követően pedig kiválasztja a szakmai díjazottat, míg a jelen lévő fesztiválszervezők és klubvezetők különdíjakat oszthatnak ki. A Jazz Showcase esti, ugyancsak online is követhető koncertjein ismert muzsikusok erre az alkalomra összeálló formációi várják a közönséget. Pénteken az utóbbi években live actjeiről ismert trombitás, Barabás Lőrinc a német multiinstrumentalista Niklas Paschburggal zenél, szombaton Csapó Krisztián szólóprojektje, a Kriz a kolumbiai zongoristát, Jesús Molinát látja vendégül, vasárnap pedig a fúziós dzsessz-hiphop trió, a Jazzbois játszik a Kaláka együttessel. További infó, programtábla ITT. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1618029880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása