Fülesbagoly

Tizedik születésnapját ünnepli a Konyha

2021. július 30. - Bagolyhír

Tizedik születésnapi koncertjét tartja a Konyha zenekar: a léleknyitogató szövegeiről ismert csapat augusztus 5-én várja MONYO Landen az elmúlt évtized különböző korszakainak rajongóit egy bensőséges hangulatú, együtt éneklős - együtt ugrálós bulira. Az együttes vendégei Vitáris Iván az Ivan & the Parazol frontembere, Szebényi Dániel virtuóz billentyűs-énekes és már-már tiszteletbeli Konyha-tag, valamint az elmaradhatatlan fúvósszekció, a Konyha Hőlégbefúvók. A setlist végigveszi a csapat öt lemezének kulcsdalait: a korai vadulásokat (Kiskifli, Vegyétek el a mobilom), az elmúlt évek rádióslágereit (Százszor visszajátszott, Földrevaló, Mindig idebent) és a közönség magának választott himnuszait (Dupla Skorpió, Charter, Lesz majd egyszer), a csapat saját kedvenceivel fűszerezve.

konyhauj.jpg

A Konyha első felállása 2010. szeptember 17-én próbált először együtt, ők ezt tartják számon születésük dátumaként, az elmúlt másfél év változó rendezvénytartási lehetőségei azonban eddig nem engedték meg, hogy a csapat rajongóival közösen ünnepelhessen.

“Rengetegszer kitűztük az elmúlt másfél évben a tizedik koncert dátumát és persze mindig le kellett mondjuk, nem volt könnyű.” - nyilatkozta Szepesi Mátyás énekes-gitáros - “Nagyon bizakodóak vagyunk hogy egy darabig még lesz lehetőség koncertezni, de mi sem látunk a jövőbe, ezért úgy voltunk vele, hogy ha most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy legalább a nyári bulik megtartásában biztosak lehetünk, trombitáljuk össze a barátainkat és csapjunk egy nagy bulit!”

A zenekar bár zeneileg sokat változott az elmúlt évtized alatt - első két lemezük megszólalását a 2010-es évek elején lecsengő gitárzenei hullám határozta meg, a harmadiktól folyamatosan erősödtek a funk és a tánczenei hatások hogy az ötödik lemezen szintetizálják mindezt - a koncertek bennsőséges, együtténeklős, interaktív, házibuli hangulata mindig megmaradt, sőt: akik ott voltak az elmúlt hetek Konyha bulijai azt mutatják, hogy országos rádiójátszás ide vagy oda, a közvetlen hangulat-teremtésben még mindig ők a legjobbak.

“Egy évtized nagyon hosszú idő, ritka helyzet rajongóperspektívában is hogy valaki egy évtizedig kísér egy produkciót vagy egy előadót, egyrészt szinte mindenkinek változik az életmódja ennyi idő alatt - simán el lehet jutni a gimnazista/egyetemista létből a családalapításig - másrészt már nem biztos, hogy a zene adja azt a kapaszkodót, ami régen. A szülinapunkon a mostani táborunk (hatalmas pacsi nekik!) mellett nagyon várjuk mindazokat is, akiket az élet elsodort mellőlünk, és persze az újak előtt is mindig nyitva az ajtónk, gyertek gyertek, hisz mindig a Konyhában van a legnagyobb buli! (nevet)”

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2116642634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása