Fülesbagoly

Az alkohol full elfogadott dolog, ami röhej

2021. április 11. - Bagolyhír

Bő egy év után visszatért a News Flash! A már ismert arcok mellett olyan új szereplők kommentálják a zenei híreket, mint Németh Juci és Köteles Leander. Szóba kerül többek közt a Petőfi Rádió, az alkoholfogyasztás és hogy a fiatalok inkább szólókarrierben, mintsem zenekarban gondolkodnak.

nyunyu1.png

A News Flash-t egy esztendeje tudatosan állítottuk le. Beütött a koronavírus, és a zeneipart pillanatok alatt romba döntötte. A formátum arról szól, hogy zenészek kommentálnak zenei híreket, és ha ezzel a koncepcióval folytattuk volna, akkor a mi felületeinken is csak a szomorúság és a depresszió áradt volna. Ezt pedig nem akartuk. Bár most sem rózsás a helyet, de egy fénycsóva megjelent az alagút végén (ha júniusban lehetnek teltházas sportesemények, akkor abból az következik, hogy koncertek, fesztiválok is). De bármi is történjen, igyekszünk pozitívak maradni, vidám híreket szerkeszteni, és azokat kommentáltatni. Ebben partnerünk a most visszatérő részben Harcsa Veronika, Jónás Vera, Németh Juci, Köteles Leander és Szekeres András. Az öt énekes négy témát boncolgat, többek közt a Petőfi Rádió esetleges visszakanyarodását a régi zenei világához, illetve egy mértékletes alkoholfogyasztásról szóló kampányt. Alább a vadiúj rész!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7316497756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2021.04.12. 13:57:24

Kit érdekel, hogy zenészeknek mi a véleménye az alkoholról? Meg mióta zenei téma ez?!

Az apokalipszis lovasa 2021.04.12. 18:52:15

"Az alkohol full elfogadott dolog, ami röhej"

bizonyos körülmények között elfogadott. pl. utcán ivó ember nem igazán elfogadott.
süti beállítások módosítása