Fülesbagoly

Ha Pistinek festeni van kedve, akkor épp az lesz a Hét Jel

2020. október 08. - NagySzabolcs

Napra pontosan 2 éve jött ki Pócsi István első alkotói lemeze. A Hét Jel projekthez anno összehívta zenész barátait, 36 kiváló muzsikust, és velük létrehozta a Tiszta Lap albumot. István,énekesként indult Nyíregyházán, majd rádiós újságíróként vált ismertté és jelenleg a Barba Negra program szervezője. Most újra alkot, készül a második Hét Jel album, így aztán volt miről beszélgetni vele.

pocsi_istvan.jpg

Két éve jelent meg a Hét Jel projekted debütáló lemeze? Milyen érzésekkel tekintesz vissza az albumra?
- Néha úgy, mint anya a gyermekére, máskor pedig, mint borjú az új kapura. Az elsőt nem magyarázom, hiszen aki alkotott már, tudja milyen érzés. A másik kicsit ironikus magammal szemben, de sokszor még tényleg nem értem, hogyan sikerült összehozni azt a lemezt. Az igazat megvallva egyáltalán nem mérlegeltem előzetesen, hogy mekkora feladatra vállalkoztam, talán éppen ezért nem is állítottam magam elé gátakat. Minden nehézség, ami jött, azt egyszerűen egy megoldandó feladatnak éltem meg, és mentem tovább.
Nagyon büszkén hallgatom amúgy a lemezt, és szoktam is. Így, két évvel a megjelenés után is azt gondolom, hogy egészen pontosan az hallható, amit előzőleg megálmodtam. Rengeteg szakmai dolgot tanultam, és tanulok azóta is, de ha visszaforgatnánk az idő kerekét sem csinálnék semmit másként. Csodálatos út volt, egy nagyszerű megérkezéssel.

A lemezt nem követte koncert, rádiós játszás, lényegében semmilyen hagyományos promóció. Ez egy tudatos döntés volt?
- Tényleg az alkotás része, ami inspirál. Ez nem egy zenekar, ez én vagyok, barátokkal az oldalamon. Ahhoz, hogy a Hét Jel ne egy projekt legyen, hanem attól több, mérhetetlen energiákat kellene mozgósítani, amihez én már egyedül kevés vagyok. De nem is ez az igazi ok: egyszerűen nem mozgat az a fajta magam megmutatása, sztárolása, ami ehhez kellene. Büszke vagyok a dalokra, van olyan is, ami szerintem maximálisan rádiós játszást érdemelne, de egyszerűen ezt nem érzem fontosnak.

Készül a második lemezed. Hol tart az alkotói folyamat?
- ’19-ben egyszer belelkesültem, és akkor elkezdtük dolgozni, aminek nagyon szép eredménye született, íródott dal, aminek fontos szerep is fog jutni. Aztán mégis lecsendesedtem. Nem volt semmi hátráltató tényező, egyszerűen nem éreztem, hogy ott, és akkor kellene alkotni. Aztán az idei év megváltozott energiái megnyitották az alkotás útját. Igazi kis alkotó kuckót alakítottam ki magamnak, ahová esténként elvonulok, és ami a csövön kifér, írok. Először csak rengeteg téma, ötlet született, amik idővel találkoztak, és most már sok-sok dal van demo szinten kész. Ezek zenei alkotások jelenleg, most fordulok a dalszövegek, énektémák irányába. Van már néhány ötlet, ami találkozott hús-vér zenészekkel, készültek már dobfelvételek, de messze még a vége.

Milyen impulzusok befolyásolták/befolyásolják a dalírást?
- Nem gondolom, hogy különösebb impulzusokról kellene beszélnünk. egyszerűen most volt sok szabad este, éjszaka, amikor az elcsendesedés teret engedett az alkotásnak. Nem karantén lemez, nem világelemző dalok, egyszerűen egy új Hét Jel lemez születik. Mindig hittem abban, hogy a dolgok akkor történnek meg az életünkben, amikor azoknak éppen idejük van. Hasonlóan, mint a Tiszta Lapnál, ennek is most jött el az ideje.

pocsi_istvan_2.jpg

Fotók: Mahunka Balázs

Kik lesznek a vendégművészek?
- Erről korai beszélni: tudom, hogy kikkel szeretnék együtt zenélni, de ahogy egy dal egy bizonyos fázisba eljut, akkor lesz igazán releváns, hogy ki a következő láncszem. Az, hogy milyen dobokat írok demo szinten, csak egy dolog. Érkezik egy hangszeres, aki bele teszi saját lelkét, onnantól sok minden átértékelődhet. Az ő játéka, lüktetése pedig nagyban befolyásolhatja majd, hogy ki lesz az adott dalban a gitáros. 

Lehetséges, hogy a Hét Jel hosszan végigkíséri az életed, és lesz harmadik, negyedik, ötödik lemez?
- Persze, már megvan a hetedik címe is:) Nem tudom. Minden és semmi sem lehetséges. Csak addig fogok ezzel foglalkozni, ameddig jól érzem magam benne. Simán lehet, hogy a második lemez után 5-10 év csend következik, majd egy vers-lemezzel visszatérek. Azt sem tartom kizártnak, hogy komolyzenei hangszereléssel születne valami. 
A Hét Jel igazából az alkotói énem: ha Pistinek festeni van kedve, vagy filmet csinálni, akkor éppen aktuálisan lehet az lesz a Hét Jel. Ha ez az én dalokat akar csinálni, akkor pedig újra dalokról, lemezekről fogunk beszélgetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8716227894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása