Fülesbagoly

Romantikus élményvitorlázást vállal az R-GO gitárosa

2020. augusztus 08. - Bagolyhír

A márciusi koronavírus-rendelkezések miatt fellépések nélkül maradt, és továbbra is színpad nélkül él Szabó Marci, az R-GO és Király Viktor gitárosa. Hogy a megélhetése ne forogjon veszélyben, különleges vállalkozásba kezdett.

fb_img_1596469818884.jpg

Egyre több zenészről derül ki, hogy a koronavírus helyzet miatt civil munkát vállalt. A beatboxos Fekete János, azaz Jammal kőművesnek állt, Tóth Vera kávézóban dolgozik, Magyar Boriról pedig meg is írtuk, hogy biciklis ételfutárként keresi a pénzt. Szabó Marci, az R-GO és Király Viktor gitárosa is eljutott arra a pontra, hogy egyéb bevételi forrás után nézzen.
- Tavaly nyáron heti öt koncertem volt – emlékezett vissza a zenész. - Legutóbb decemberben álltam színpadon, és nagyon úgy néz ki, hogy legközelebb jövő tavasszal zenélek közönségnek, már ha lesz addigra vakcina. A színpad a második otthonom, éppen ezért most úgy érzem magam, mint a partra vetett hal. Egyébként annyit érzek abból, hogy koronavírus van, hogy nincs munkám, meg a vásárlók az Aldiban maszkot hordanak. Ezenkívül az emberek kb úgy viselkednek, mintha semmi sem történt volna.

fb_img_1596469453025.jpg

Mivel Marci bevételeinek 75 százaléka kiesett, úgy döntött, új vizekre evez. Szó szerint. Van ugyanis egy hajója Balatonalmádiban, és élmény chartereztetésbe kezdett a vitorlással.
- Elsősorban párokat, de kisebb társaságokat is szállítok – mondta Marci. - Ezek esti programok, naplementét lehet nézni a Balaton közepén pezsgőzés közben, a háttérben halk zenével.
A gitáros szeptember végéig vállal fuvarokat a vitorlással, ami a No Name nevet kapta. Marci tisztában van vele, hogy nem a legszerencsésebb elnevezés, de így vásárolta, márpedig a babona úgy szól, hogy hajót átnevezni nem szabad, mert az csak bajt hoz. Jó szelet, Marci!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9516118454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása