Fülesbagoly

Megújul a Hangfoglaló Backstage programja

2019. augusztus 28. - Bagolyhír

Szeptember 11-én indul az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram Backstage sorozatának hatodik évada. Új helyszínek, átalakított struktúra és ehhez igazodó elnevezések a Hangfoglaló Program egyik legsikeresebb projektjében.

hf2.jpg

A Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram megvalósítása a Hangfoglaló 2014-es indulása óta a Programiroda feladata. A könnyűzenei életben történő eligazodáshoz szükséges alapvető ismereteket átadó, évadonként hat-nyolc alkalommal, összesen mintegy húsz-harminc előadást lebonyolító Backstage programsorozat első előadásait is a Hangfoglaló indulásának évében tartották. Az elmúlt öt évben mintegy negyven alkalommal, több mint száz előadáson és kerekasztal-beszélgetésen, közel kétszáz vendége volt a Backstage-eknek, amiket alkalmanként ötven-száz érdeklődő látogatott, és az utóbbi két évben nagyjából ugyanennyien követtek az interneten keresztül. A Backstage események nemcsak a tudás átadásának, de sok esetben a szakmai találkozókra is jó alkalmat kínáltak. A Hangfoglaló Program Kollégiuma és a Programiroda úgy döntött, hogy fél évtized után megújítja a Backstage-sorozatot.

– Azt szeretnénk, hogy a különböző tudásszintek jobban elváljanak egymástól – mondta Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program Kollégium vezetője. – Ez lehetőséget teremthet arra, hogy az eddigi frontális előadások mellett szeminárium jellegű, kisebb létszámú, a személyes tanácsadásra inkább hangsúlyt fektető foglalkozások jelenjenek meg a továbbra is ingyenes képzési programban.

Ennek megfelelően a jövőben Backstage Start néven fut majd a zeneipari alapokra koncentráló képzés. A szeptember 11-én induló, egyébként minden hónap elején jelentkező sorozat új helyszínre, a Trip Hajóra költözik, ahol a képzési napokon 10 és 14 óra között két előadás majd egy azokhoz témájában illeszkedő szeminárium kapcsolódik.

– A Backstage Start keretében az induló zenekarokat, előadókat, kezdő menedzsereket érintő legfontosabb kérdésekre keressük a válaszokat – emelte ki Fernbach Erika, aki szeptembertől a Magyar Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram vezetőjeként segíti a Hangfoglaló munkáját. – Az a célunk, hogy átadjuk azokat az alapokat, amelyek minden induló zenekar és kezdő menedzser számára nélkülözhetetlenek a koncertszervezés, a menedzsment, a kommunikáció területén, valamint jogi és gazdasági vonatkozásokban.

A Backstage Start kiscsoportos foglalkozásaira külön kell majd regisztrálni, hiszen míg az előadásokra szinte korlátlan számú érdeklődő beülhet, a szemináriumokon maximum kétszer húsz ember vehet részt. Itt az adott nap előadóinak vezetésével, az elméleti alapok megismerése után a gyakorlatban felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.

– A második lépcsőt, a Backstage Pluszt azoknak kínáljuk, akik néhány éve már benne vannak a zeneiparban, esetleg a korábbi években részt vettek a Backstage előadásainkon. Ez ugyancsak havonta egy alkalommal, kedden esténként (17-20h között) zajlik majd a Lumen Kávéház különtermében – folytatta Fernbach Erika. – A Backstage Pluszon egy-egy kerekasztal-beszélgetés során, zeneipari szakemberek segítségével azokat a kérdéseket boncolgatjuk, amelyek már nem alapozó lépesek egy előadó vagy zenész számára, hanem inkább az építkezésről, a továbbjutásról szólnak. A beszélgetést követően a felkért szakemberek három, az előzetes jelentkezés során kiválasztott zenekart elemeznek a saját szempontjaik és szakterületek alapján. Például három fesztiválszervező elmondja, hogy az adott zenekart felkérnék-e fesztivállépésre, vagy zenei kommunikációval foglalkozó szakemberek fogalmazzák meg, mi lehet a probléma egy zenekar sajtóanyagával vagy közösségi média felületeivel.

A Backstage Start és Plusz programok továbbra is ingyenesek, ám előzetes regisztrációhoz kötöttek, és várhatóan május elejéig tartanak. A szervezők mindkét esetben szeretnék ösztönözni az aktív és rendszeres részvételt, ezért idén először a legkitartóbb hallgatók között különleges zeneipari belépőket, látogatásokat és tárgyakat sorsolnak ki.

– Egy éve, az NKA 25 sorozatban népszerűek voltak a fővároson kívüli Backstage rendezvényeink. Így ezek a hatodik évadtól az Alprogram részét képezik. Az első félévben biztosan lesz Backstage Debrecen és Backstage Pécs, amikor az adott városokban speciális előadásokat és tudást kínálunk az ott élő zeneipari szereplőknek – tette hozzá Bajnai Zsolt. – Mindezek mellett pedig Backstage Extra néven különböző nagyrendezvényeken igyekszünk könnyűzenei ismereteket átadni, így először az Öröm a Zene döntőjén, majd október közepén, a Magyar Klipszemlén.

Mindezek mellett az eddigi Backstage évadok tudását is szeretné megőrizni és elérhetővé tenni az Alprogram. Éppen ezért a Hangfoglaló megújult honlapjára folyamatosan kerülnek fel a korábbi évek legjobb előadásaiból vágott oktatófilmek, illetve az év végén megjelenik az első Backstage könyv, amely 12 alapvető témában írt tanulmányt tartalmaz majd a korábbi évek előadóinak tollából.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7015028626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása