2019. jún 22.

A sikerhez ezerszer el kell bukni

írta: Szendőfi Bori
A sikerhez ezerszer el kell bukni

Egyikük húszévesen már a legismertebb londoni zeneiskola hallgatója volt, míg a másikat Európa színpadairól csaknem húsz éve ismeri a közönség. Egyikük most indul, a másik visszatér. Páros interjú Csányi Rita és Kutzora Edina énekesnőkkel.

interju.jpg

Mindketten nagy dobásra készülnek és közösen inspirálják egymást ezen az úton. Yonderboi zenekarából, a Zagarból és számos más produkcióból ismert Kutzora Edina énektudását és tapasztalatát, a nemrég felfedezett, X Faktorban és a Fülesbagoly Tehetségkutatón is feltűnt fiatal énekes, Csányi Rita (The Anahit) pedig friss, multikulturális zeneszerzői ismereteit dobja be a közösbe.

Mióta ismeritek egymást?
Csányi Rita: - Kb. hat éve. Akkor én még a gimiben utolsó éves voltam, és eldöntöttem, hogy elmegyek Angliába egy kortárs zeneművészeti iskolába.

Hogy dönti el ezt egy gimnazista?
Cs.R. - Hobbi szinten foglalkoztam akkor a zenével, vokáloztam a Trousers zenekarban, és közben írogattam saját dalokat. Ezzel akkor még nem volt nagy célom, csak úgy jól esett. Aztán belejöttem, és kíváncsi lettem, mit szólnak hozzá mások és szerettem volna jobban érteni ezt az egész folyamatot. Így határoztam el, hogy zenész leszek és rátaláltam a londoni The Institute of Contemporary Music Performance nevű iskolára. A zenekar egyik tagja ajánlotta nekem Edinát, hogy ő tud majd segíteni a felkészülésben.

Miért nem választottál magyar sulit?
CS.R. - Olyan suliba akartam menni, ami diplomát ad. Itthon az egyetlen könnyűzenei suli a kőbányai zeneiskola, de az középfokú szakvizsgával zárul.
Kutzora Edina: - Sajnos még mindig nincs itthon ilyen jellegű iskola, főiskolai képzés keretein belül csak jazz és klasszikus zene tanulásra van lehetőség, dalszerzést pedig egyáltalán nem tanítanak. Zeneszerzés van csak, ami a harmóniákra, hangszerelésre koncentrál, a dalszerzés viszont főként a dallamról, szerkezetről és a dalszövegről szól.
CS.R. - Ezért hát hova máshova menjen az ember, ha nem Londonba, a zene egyik fővárosába? Nem volt könnyű bekerülni, de nem igazán volt B tervem. Először csak vokál szakra jelentkeztem. A felvételi online vizsgából állt, kellett küldenem hanganyagokat, volt skype-os interjú, éneklés és zeneelmélet – utóbbiakban kértem segítséget Edinától.

fulesbagoly_interjuhoz_csk_8.jpgFotók: Csányi Krisztina

Azonnali volt a szimpátia?
K.E. - Abszolút, annak ellenére, hogy nem teljesen egy korosztály vagyunk. Lenyűgözött Rita tehetsége, és az, hogy mennyire tudatosan készül a zenei pályára. Főként hangképzésben segítettem neki, hogyan nyissa meg a hangját még jobban, milyen technikával tudja kihozni magából még inkább az egyébként is nagyon jó adottságait.

Neked ehhez megvan a rutinod is, hiszen Ritához képest klasszikusabb utat jártál be annak idején a tanulmányaidban.
K.E. - Igen, jazz éneket, illetve minimális klasszikus hangképzést is tanultam, és a sok éves színpadi tapasztalat is segít mások instruálásában. Mindig van mit tanulni, sosincs valaki teljesen készen. Bár énektanárhoz már nem járok, most inkább a dalszerzés és a produceri munka foglalkoztat, ezért nemrég elvégeztem az imPro School zenei producer képzését.

Milyen célod volt ezzel?
K.E. - Régóta dédelgetett álom egy saját produkció, saját dalokkal, olyanokkal, ami én vagyok. De ez a folyamat nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam, folyton beleütköztem a saját határaimba. Meg kellett találnom, hogyan tudok hatékonyan dolgozni, és a hiányzó skilljeimet hogy tudom bővíteni. Többek között ezért is mentem el az imPro School-ba, hogy legyenek eszközeim a saját ötleteim megvalósításához, akár vázlat szinten, ne legyek ebben másokra szorulva, illetve megértsem és megtanuljam a zenei produceri folyamatokat. A dalszerzésben, és a zenei hangom megtalálásában pedig Rita volt a segítségemre.

Akkor barterben visszakaptad a te segítségedet, amit annak idején adtál neki az éneklés és zeneelmélet terén.
K.E.: - Pontosan.
CS.R. - Igen, bennem éppen akkor alakult ki az az ambíció, hogy segítsek más zenészeknek azzal, amit én a londoni iskolában tanultam, mert itthon tényleg egész máshol tart a zeneoktatás…

edina.jpgMi az, amit kint megtanultál, ami itthon nincs?
CS.R. - A legalapvetőbb az a hozzáállás. Az itthoni oktatási rendszerben már a gimitől kezdve azt éreztetik veled, hogy sz@r vagy, úgyse tudsz semmi, úgyis megbuksz, stb. Mintha a kudarc a legszörnyűbb, de biztos dolog lenne. Ezzel szemben kint a music business tanárom azzal kezdte, hogy tanuld meg kezelni a kudarcot, mert a sikerhez ezerszer el kell bukni, ez egy természetes folyamat. Kint az oktatási stílus is más, abszolút támogató, a tanár csak véleményt mond, amit vagy elfogadsz, vagy nem.

Te is így tanítod most Edinát? Hogyan dolgoztok együtt?
Cs.R. - Igen, ezt a vonalat viszem, mivel ez nekem is bevált. Az volt a cél, hogy még pontosabban megtaláljuk Edina saját hangját, ki tudja tolni a határait, bővüljön az eszköztára, ezáltal gördülékenyebben menjen a dalszerzés. Ez egy hosszú keresgélés rengeteg dalt kell írni ahhoz, hogy egy igazán ütős, önazonos dal szülessen.
K.E. - Voltak stílusgyakorlatok, hogy minél többféle tónusban megszólaljak, még ha nem is érzem mindet a sajátomnak. Ez zenetanulásnál sincs másképp. Aztán születtek sorra a dalok, volt, hogy egy témát adott Rita, vagy egy kész alapot, amihez írtam dallamot, szöveget, és persze teljesen önálló dalokat is írtam mindeközben.

Mi van, ha az embernek épp nincs ihlete?
Cs.R. - Egy idő után ez gyakorlat, ezt is kint tanultam meg. Ott minden héten három dalt kellett készítenünk. Jelenleg én hetente kb. öt számot írok. Minél többet írsz, annál jobban rájössz, hogy miről szeretsz írni, milyen dallamokat használsz ösztönösen… a legnehezebb azt megtanulni, hogy az ember őszintén írjon, ne akarjon megfelelni semminek, hanem tényleg belülről jöjjön. Edinával is eszerint haladtunk, így egyre mélyebb rétegekből táplálkoznak a témái.

Mi lesz ezekkel a dalokkal?
K.E. - Szólóprodukcióban szeretném őket megjelentetni, akár egy teljes album vagy csak EP formájában, ez hamarosan eldől.

Már több mint húsz éve a szakmában vagy, miért vártál eddig egy önálló produkcióval?
K.E. - Énekesnőként állandó tagja voltam zenekaroknak, sokat koncerteztem, vokáloztam, mindig jöttek új feladatok, és mivel mindegyiket szinte sajátomnak éreztem, így nem merült fel bennem hiányérzet. Sok produkción túl voltam, mire elkezdett foglalkoztatni a saját projekt gondolata. Én korábban nem voltam olyan tudatos ebben, mint Rita, megragadtam a lehetőségeket, amik szembejöttek, és sokszor szerencsém volt. Aztán meg nem volt, az nem volt finom. Kb. 2011 óta próbálkozom saját projekttel mindenféle felállásban, de sokáig nem éreztem, hogy megvan végre az, amit hallani akarok. Ehhez túl kellett jutnom azon a belső bizonytalanságon is, ami leginkább akadályozott ebben. Erre jó módszer, ha az ember elkezdi fejleszteni magát, mind önismerettel, mind pedig új dolgok tanulásával. Most már kezdem azt hallani, amit szeretnék. Ezt az áttörést a Ritával való munka hozta meg.

yonderboi_quintett_juni_20_2001.jpgEdina a Yonderboi Quintett-ben 2001-ben /Fotó: Széll László/

Milyen érzés figyelned az ő pályájának az alakulását, mennyiben más most egy induló zenész helyzete, mint régebben?
K.E. - Teljesen megváltozott minden, átalakult a zeneipar, mások a megjelenési formák, a közösségi média pedig folyamatos jelenlétet és precizitást követel az előadóktól. Emellett óriási túlkínálat van, naponta 24.000 új dal jelenik meg a világban, egyre nehezebb kitűnni, és kiszólni ebből a zenei zajból. De Rita nagyon tehetséges, határozott, és jól használja a lehetőségeket.

Ilyen lehetőség volt az X Faktor is?
Cs.R. - Úgy gondoltam, hogy egy jól sikerült tévészereplés nagy promóciót jelent a saját produkciómnak, a The Anahit zenekarnak, és ez így is lett. A kikötésem volt, hogy a saját számaimmal induljak, és ebbe belementek, így nemcsak engem, de a zenekar dalait is megismerte a közönség. A legnépszerűbb dalunk Youtube videóját 380 ezren nézték meg az adás óta, pedig előtte egy év alatt csupán 1200-ig ment fel a nézőszámunk. A tévészereplés hatására lettek elkötelezett rajongóink, akik állandóan jönnek a koncertre.

A Fülesbagoly tehetségkutatóra is ilyen céllal mentetek?
Cs. R. - Ott inkább a szakmának való bemutatkozás volt a cél, bár vegyes érzésekkel távoztam. Úgy alakult, hogy Gyuri, a gitárosunk Angliában volt akkor, így a versenyen csak ketten voltunk ott a zenekarból. Emiatt az egyik zsűritagtól azt a kritikát kaptuk, hogy a produkció nem színpadra való, ami bevallom, nagyon rosszul esett. Ugyanakkor megkaptam a legjobb énekesnő díjat, ami viszont pozitív. Azóta pedig bizonyítottuk, hogy a produkció igenis színpadra való, sokat koncertezünk, májusban volt egy jól sikerült lemezbemutatónk a Dürer Kertben, Győrben a Follow the Flow és az Anna and the Barbies előtt léptünk fel, előtte Berlinben is volt egy nagyon emlékezetes bulink, ahol még német rajongókra is szert tettünk. Nemrég lett egy szuper menedzserünk is, Sedulyák Letti, akivel szintén Edina hozott össze, így remélem, még jobban beindulnak a dolgok. Azóta egyébként egy dobossal bővült a zenekar, így már négyen vagyunk.

fulesbagoly_interjuhoz_csk_2.jpgHa jól értem, abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy 24 évesen már abból élsz, amit szeretsz, vagyis a zenéből.
Cs.R. - Igen, a saját produkció mellett megrendelésre is készítek reklámzenéket, és nagy vágyam, hogy filmhez szerezzek zenét. Ennek egy kis előfutára lesz a következő videoklipünk, ami egy MOME-s lánynak a vizsgamunkája, teljesen véletlenül tökéletesen illett rá a mi számunk. Egyébként arról beszéltünk a srácokkal, hogy kár, hogy nem most forgatják az Aranyéletet, mert oda totál jó zenét tudtunk volna csinálni. Visszatérve a kezdetekhez, azért nekem is voltak kellemes munkáim, voltam bárpultos, takarítónő, amikor X Faktoroztam, akkor épp a Rolex boltban sepregettem mellékállásban.
K.E. - Minden zenész életében vannak ilyen időszakok, főleg az indulásnál. De nem olyan nagy baj, ha az ember nem ebből kényszerül megélni. Ha működik a saját produkció az egy áldás, hisz az a cél, de ha pusztán a megélhetés miatt olyan fellépéseket is el kell vállalni, amit egyébként nem szívesen, az terhelő tud lenni hosszútávon.

Emiatt hagytad abba az aktív vokálozást?
K.E. - Kb 10-15 évig éltem a zenélésből, aminek egy idő után nagy része háttérvokálozás volt. Szerettem és nagyon sokat lehet belőle tanulni, de eljött egy fordulópont, mikor éreztem, hogy most kell abbahagyni. Teljesen új dolgokba fogtam, a Főzdefeszt - Első Hazai Kézműves Sörfesztivál szervezője lettem, foglalkoztam online marketinggel, projektmenedzseri feladataim is vannak. Közben volt néhány fellépés is pl. a Zagar 15 éves jubileumi koncertjén a Budapest Parkban, szintén Zagar - a Cannot Walk Fly Instead album 10 éves újrajátszó koncertjén az A38 Hajón, illetve Manoya azaz Hodosi Enikő hívott meg néhány koncertjére vendégénekesnek.

Most pedig a nagy visszatérésre készülsz.
K.E. - Igen, a szólóéneklés, az alkotás és a saját produkció az, ami még mindig hajt. De nem csak a saját dalaimon dolgozom, hanem kb. tíz év után újra szólóénekesi feladatot vállaltam: Tövisházi Ambrus kért fel, hogy Harcsa Veronika helyett énekeljek az Erik Sumo Band-ben. Most készül az új album, amit nagyon élvezek, a lemezbemutató koncert pedig október 18-án lesz az Akvárium NagyHallban.

photo_by_pal_anna_viktoria.jpgFotó: Pál Anna Viktória

Izgulsz?
K.E. - Nagyon!. Ahogy egyébként minden koncert előtt. Normális esetben persze az adrenalin ad egy többlet energiát, ami hozzátesz a produkcióhoz, és maximalizálja a teljesítményt. Életemben talán akkor izgultam legjobban, amikor 2001-ben a Bartók Rádió Garay Attila Jazz Ének-versenyén bejutottam a döntőbe, ahol Al Jarreau amerikai jazzénekes volt a zsűrielnök. Megkaptam tőle a „Legjobb balladaénekes” különdíjat, és utána együtt is énekelhettünk. Úristen, az milyen élmény volt!  Akkor is iszonyú lámpalázas voltam, amikor Yonderboi-jal a Sziget nagyszínpadán léptünk fel. Ezt még nem is meséltem el sehol, hogy két évvel azelőtt, ’99-ben ott láttam a Faithless-t először a Sziget nagyszínpadán. Akkor még friss és menő zenekarnak számított, nagyon élveztem a koncertet, és miközben néztem őket, megfogalmazódott bennem egy vágy, hogy milyen jó lenne egy ilyen zenekar előtt játszani egy ekkora színpadon. És két évre rá Yonderboi-jal megvalósult. Azt hittem lefordulok a székről amikor Kardos Józsi (a Sziget programigazgatója) elmondta, hogy ez lesz, mert eszembe jutott ez a 2 évvel korábbi kép.
Cs.R. - Merni kell álmodni.

Mindkettőtök számára a külföld a cél?
Cs.R. - Igen, egyértelműen. Van egy ilyen agyrém, hogy ha te magyar zenész vagy, akkor felesleges ábrándozni, úgysem sikerülhet a nemzetközi karrier, de miért ne? Akarni kell, és jól kell csinálni, kell persze szerencse meg egy csomó minden, de miért ne jöhetne össze? Az én álmom például az, hogy a Wembley arénában lépek fel.
K.E. - Hát akkor merjünk újra nagyot álmodni.

Szólj hozzá

Interjúk The Anahit Kutzora Edina Csányi Rita