2019. jan 05.

Godsmack: lenyomjuk a fiatalokat!

írta: tothjutka
Godsmack: lenyomjuk a fiatalokat!

Húsz évvel a bemutatkozó lemezük megjelenése után a Godsmack manapság újra annyira élvezi a zenélést, mint amikor még kezdő korukban egy garázsban zúztak. Sully Erna frontember a magasságokról és mélységekről is beszélt egy rádióinterjúban. A banda március 28-án a budapesti Barba Negra Clubban ad koncertet.
godsmack.jpg

A zenekar nevét viselő első lemezük megjelenése után két évtizeddel az amerikai WAAF rádióállomás műsorvezetője arról kérdezte Sully Erna frontembert, hogyan viszonyul a Godsmack ehhez a jubileumhoz.

-  „A bölcsesség a tapasztalatból adódik, az pedig az életből jön, vagyis abból, ahogyan az ember átverekszi magát az élet sűrűjén. Ami minket illet, szerintem mi minden akadályt leküzdöttünk, amivel egy banda csak szembetalálhatja magát. Nem minden nehézség volt olyan súlyú, mint mondjuk a drogok és hasonló szerek, de az évek során nekünk is adódtak problémáink például a súlyos italozás miatt. Mégis általában az ego-harcok, a veszekedések és hasonlók miatt szokott feloszlani egy zenekar. Szerencsére mi valahol útközben rájöttünk, hogy segítséget kell kérnünk, és dolgoznunk kell a megoldáson. Hogy rövidre fogjam: mi is megmásztunk pár hegyet, amelyek képesek lettek volna arra, hogy legyőzzenek egy bandát és miattuk feloszlás legyen a sztori vége, mert senki sem akarja feladni az egóját, a maga igazát vagy a büszkeségét. Nyugodtan kijelenthetem, hogy mi ezeken már rég túl vagyunk” – mondta az interjúban Sully Erna.

A Godsmack frontembere a mélységek után a magasságokról is mesélt: - „A pályánk egy nagy kört tett meg, és most újra nagyon élvezzük a zenét. Pont olyan érzés együtt zenélni, mint amikor még egy garázsban zúztunk és csak a csajaink jöttek át, hogy meghallgassanak minket. Söröztünk és a szüleink háta mögött becsempésztünk egy-két füves cigit. A hangulat most hasonló: felmegyünk és nagyon jól érezzük magunkat. Nem nagyon izgat minket, hogy a koncert teátrális legyen. Persze egy-két pirotechnikai dolgot megtervezünk, de nagyjából ennyi. A lényeg, hogy ha felmegyünk a színpadra és együtt zenélünk, akkor élvezzük és éljük meg a pillanatot, hiszen az ember sosem tudhatja…Jó ideje vagyunk már porondon és ki tudja, meddig fog ez még tartani. Az a legfontosabb számunkra, hogy legyünk jelen a pillanatban. Hiszen jönnek majd az új, fiatal bandák, akik el akarják venni mindannyiunk helyét – Na jó, akkor majd lenyomjuk őket!”- fogalmazott nevetve a Godsmack frontembere. Az interjút itt nézhetitek, hallgathatjátok meg: 

A Godsmack március 28-án a budapesti Barba Negra Music Clubban lép fel. A koncertre érvényesek a novemberre megváltott jegyek, hiszen a zenekar az őszi turnéját egy tragédia, Tony Rombola gitáros fiának váratlan halála miatt kénytelen volt tavaszra halasztani. A Godsmack legutóbbi albuma, a When Legends Rise tavaly jelent meg. 

 

Szólj hozzá

Hírek Godsmack