2019. jan 04.

Ed Sheeran plágiumpere bíróságra megy

írta: tothjutka
Ed Sheeran plágiumpere bíróságra megy

Egy amerikai bíró úgy határozott, hogy esküdtszék bevonásával, a bíróságon döntsék el, vajon Ed Sheeren „ellopott-e” néhány részletet Marvin Gaye egyik slágeréből.
ed-sheeran_1.jpg

Egy amerikai bíró, Louis Stanton elutasította Ed Sheeran arra vonatkozó kérelmét, hogy ejtsék az ellene felhozott plágiumvádat. A bíró ragaszkodik ahhoz, hogy legyen tárgyalás és esküdtszék döntse el, hogy kinek van igaza. Marvin Gaye, valamint szerzőtársa, Ed Townsend producer örökösei ugyanis beperelték az angol zenészt, és azt állítják, hogy Ed Sheeran a Thinking Out Loud című dalában felhasznált néhány részletet Marvin Gaye 1973-as, Let’s Get It On című dalából. A per során annak kell kiderülnie, hogy Ed Sheeran, illetve főnökei a Sony/ATV Music Publishing és az Atlantic Records kiadóknál vajon okoztak-e morális és anyagi kárt az örökösöknek, és megsértették-e a szerzői jogokat. 

Ed Sheeran tagadja, hogy bármit másolt volna Marvin Gaye soul slágeréből. A per egy korábbi szakaszában egy másik bíró elismerte, hogy nem tud állást foglalni a kérdésben, ezért nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen Ed Sheeran mindkét dalt előadta, hogy megkönnyítse egy esküdtszék munkáját.

A hosszú ideje húzódó per alatt az interneten is megjelentek az összehasonlító videók, amelyeket a rajongók készítettek. Íme az egyik. Ti hogyan döntenétek?

Marvin Gaye családjának ügyvédje, Pat Frank örül annak, hogy bírósági tárgyalásig jut a per, mert – mint elmondta – ügyfelei már alig várják, hogy megjelenhessenek az esküdtszék előtt és elmondhassák a saját álláspontjukat.

Marvin Gaye gyermekei korábban már megnyertek egy hasonló, nagyon jelentős pert, méghozzá Robin Thicke és szerzőtársa, Pharrell Williams, valamint a kiadóik ellen. Azért pereltek, mert azt állították, hogy a Blurred Lines című világslágert részben Marvin Gaye 1977-es, Got To Give It Up című slágeréről koppintották. A 2013-ban indult per 2018 decemberéig húzódott. Először 7,4 millió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság 2015-ben, amit később csökkentettek, de így is döbbenetes az összeg, hiszen az alpereseknek összesen végül majdnem 5 millió dollárt kellett kifizetniük Marvin Gaye örököseinek.

Szólj hozzá

Hírek Ed Sheeran